Kezdőlap Aktuális Szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki a tartós, sűrű köd miatt

Szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki a tartós, sűrű köd miatt

21
0

[sz]Címkép: MTI/Mohai Balázs[sz]

Csütörtökön északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de délelőtt keleten helyenként szakadozottabb lehet a felhőtakaró. A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. A késő délelőtti óráktól nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, a Nyugat-Dunántúlon esetleg zivatar is kialakulhat, addig legfeljebb szitálás fordulhat elő. Késő délutántól északnyugat felől megszűnik a csapadék és csökken a felhőzet. Megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati, nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható.

Csütörtökre Vas megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a tartós, sűrű köd miatt.

Este északnyugat felől mindenütt jelentősen csökken a felhőzet, eközben nyugaton ismét felhősödés kezdődik. Délnyugaton helyenként köd is kialakulhat. Előbb a középső, majd a keleti tájakon is egyre inkább megszűnik az eső. Az északnyugati, nyugati szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik. A hőmérséklet hajnalban 3 és 10 fok között alakul.

Pénteken kezdetben átmenetileg felszakadozik, majd nyugat felől ismét elkezd megnövekedni a felhőzet, ám ennek üteme lassú lesz, így keleten még hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Elszórtan alakulhat ki gyenge eső, zápor, erre nagyobb esély északon, északnyugaton van. A délután második felétől sok helyütt megélénkül, helyenként megerősödik a nyugatias szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható.

Szombat eleinte erősen felhős lesz az ég, majd szakadozni kezd a felhőzet, és felhőátvonulások várhatók, emellett néhány órás napsütés valószínű. Elszórtan kisebb eső, zápor előfordulhat. Az erős, néhol viharos északi, északnyugati szél délutánra jelentősen mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között várható. Északkeleten lesz a hűvösebb, még nyugaton a melegebb.

Vasárnap hajnalra több helyen köd, alacsonyszintű rétegfelhőzet képződhet, amelynek feloszlása után változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem várható, de a ködös részeken szitálás előfordulhat. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul, de északon, északkeleten már gyenge fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

A fényképek feltöltője és a cikk írója