Márki-Zay ernyője alá tartozó civil szervezet működik Rig Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője a közelmúltban, Sümegen nyitott irodájában – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az irodát, ahogy a képviselők esetében ez megszokott, az Országgyűlés Hivatala bérli Rignek csaknem havi 135 ezer forintért. Bár a Veszprém megyei település frekventált részén található irodát kétségkívül a jobbikos honatya is használja, annak már megjelenése is túlnyomó részt az Élhetőbb Városért Egyesületet hirdeti. Itt tartják heti rendszerességgel fogadóórájukat a civil szervezet színeiben megválasztott önkormányzati képviselők, és már az iroda bejáratánál óriási üvegtáblák hirdetik a szervezet által kiadott, a kormányt és kormánypárti politikusokat lejárató politikai kiadványt – és mindezért az Országgyűlés fizet, közpénzből. Az akár a költségvetési csalás lehetőségét is felvető jogsértést Sümeg polgármestere jelezte az Országgyűlés Hivatalának, akik ugyan kérdőre vonták Riget, de a képviselő a kézzelfogható, egyértelmű bizonyítékok alapján őket is pofátlanul átverte.

Óriási tábla hirdeti Sümeg várpanorámás belvárosi sétálóutcáján Rig Lajos országgyűlési képviselői irodáját. A dekoratív irodát augusztus 1-jén nyitották meg ünnepélyes keretek között. Nem ám csak Rig Lajos és jobbikos párttársai, hanem Rig Lajos és az Élhetőbb Városért Egyesület prominens vezetői: Oszkó Zoltán önkormányzati képviselő és Kovács Mihály, az egyesület elnöke. A jeles eseményről a szervezet által kiadott helyi újság a címlapján számolt be, de nem ám úgy, mint Rig Lajos képviselői irodájának megnyitásáról, hanem mint az Élhetőbb Városért Egyesület Rig Lajos országgyűlési képviselővel “közösen létrehozott ügyfélszolgálati irodájának” felavatásáról.

Még a nemzeti színű szalagot is úgy vágták át a fotók dokumentációja alapján, hogy Rig Lajost jobbról és balról a civil szervezet két díszmadara vette közre. A hosszas hálalistán az iroda létesítéséért köszönetet mondtak mindenkinek, aki él és mozog, a támogatásért, vállalkozóknak, cégeknek, segítőknek, magánszemélyeknek. Egyetlen dologról felejtettek el beszámolni, hogy az iroda nem a civil szervezet irodája, és adományok ide vagy oda, azt nem is a szervezet fizeti ám, hanem a Magyar Országgyűlés, és nem nekik, hanem Rig Lajosnak, a Jobbik színeiben mandátumot szerzett, ma is a párt színeiben politizáló képviselőnek, mert a törvény szerint jár.

A Sümegi Szó címlapon számolt be a közös ügyfélszolgálati iroda átadásáról

Csakhogy a törvény szerint neki jár, és elég szigorú keretek között. Azt másnak, más célra nem adhatná át. Felmerül továbbá a kérdés, hogy azon támogatásokat, amelyekért az irodanyitás kapcsán hálálkodnak, valójában mire fordítják. Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 111-es §-a szerint ugyanis az irodát gyakorlatilag kompletten, berendezéssel, a fenntartási költségek biztosításával kapja a képviselő.

Mégis miben kellett a segítség, támogatás, ha mindent az Országgyűlés Hivatala fizet????

Egyébként nem is csináltak titkot abból, hogy Rig és az ellenzéki álcivil szervezet közösen fogja használni az irodát. Már a nyáron nagy elánnal hirdette mind Rig, mind az Élhetőbb Városért Egyesület vezetője, Kovács Mihály, hogy közös irodájuk lesz Sümegen. Rig persze képviselői irodaként hirdette azt a sümegieknek, miközben Kovács meg a szervezete irodájaként. Július 26-án szívecskével ellátott bejelentéssel tudatta: “hamarosan nyitunk”.

Hogy ki nyit????

És, hogy mire is használják az Országgyűlés által finanszírozott irodát? Többek között itt tartják képviselői fogadóórájukat heti rendszerességgel a civil szervezet színeiben megválasztott önkormányzati képviselők. Továbbá az irodára kihelyezett plakáton tudatják, hogy itt érhető el Kovács Mihály, az Élhetőbb Városért Egyesület elnök-ügyvezetője is, aki szintén hetente tart a képviselői irodaházban fogadóórát.

Szinte többet használják a kifüggesztett plakát szerint az irodát a civilek – bocsánat, márki-zayista álcivilek –, mint Rig

És, hogy mi mindenre nem jó egy országgyűlési képviselői iroda? A bejárati ajtó üvegezése éppen akkora, hogy faliújságként használva pontosan odaillik a szervezet által kiadott Sümegi Szó című lap. Így aztán Rig Lajos, listáról mandátumot szerzett képviselő irodája népszerűsíti a térségben élők által megválasztott országgyűlési képviselőt és a megválasztott polgármestert gyalázó, lejárató karaktergyilkos cikkeket. Bizony ám, közpénzből. Ha egy kicsit utánanézünk, mennyibe is kerülne egy ekkora méretű reklám elhelyezése közterületen, például egy hasonló méretű hirdetőtáblán vagy citylighton, azt látjuk, hogy Rig Lajos az Országgyűlés Hivatala által biztosított forrásból több százezer forintot spórol meg Kovácséknak.

A képviselői iroda ajtaján a Sümegi Szó és annak lejárató cikkei

És nemcsak a plakáthellyel. A fentebb már idézett törvényből kiderül, hogy az Országgyűlés Hivatala nemcsak az iroda bérleti díját biztosítja a képviselőknek – így Rig Lajosnak is –, hanem minden, az irodához tartozó járulékos költséget is: a rezsit, a telefon és az internet költségét. Ha az országgyűlési képviselőtől és pártjától független civil szervezet a képviselői irodát a sajátjaként használja, akkor nyilván az irodában közpénzből fizetett szolgáltatásokat is. Amúgy a pofátlanság annyira nem ismer határokat, hogy még a szervezet által minden postaládába bedobált, kérdőívnek álcázott, a kormánypárti polgármestert lejáratni igyekvő szórólapot is ebbe az irodába kérték visszaküldeni.

Annyira sajátjuknak tekintik az irodát, hogy még a propaganda-kérdőíveiket is ide kérték visszaküldeni

Az egyértelműen jogsértő irodahasználatot Végh László polgármester be is jelentette az Országgyűlés Hivatalának, ahonnan azt a választ kapta, hogy haladéktalanul megkeresik a képviselőt az ügy tisztázása és “az esetleges jogellenes gyakorlat megszüntetése” érdekében. A továbbiakból az is kiderül – ahogy a fentiekben azt bizonyítottuk –, hogy Rig Lajos ordasat hazudott az Országgyűlés Hivatala képviselőjének az ügyről.

A polgármesternek ugyanis azt írták, hogy a képviselő úr válasza szerint nem engedte át az irodát más használatába, az irodájában helyi civil szervezetekkel és képviselőkkel rendszeresen folytat munkamegbeszéléseket a helyi ügyekről. Távollétében pedig vagyonbiztonsági okokból őrzik az irodát általa megbízott személyek.

Mindezek alapján az Országgyűlés Hivatalának, Rig Lajos országgyűlési képviselőnek, és pártjának, a Jobbiknak közérdekű adatigénylést küldtünk. Azt kérdeztük, a járulékos költségekkel együtt összesen mennyibe kerül az Országgyűlésnek Rig Lajos sümegi képviselői irodája, pontosan mely civil szervezetekkel tartott az irodában megbeszéléseket és mikor, mely biztonsági vagy őrző-védő cég biztosítja távollétében a vagyonbiztonságot az irodában, amelynek ezek szerint tagjai, alkalmazottai az Élhetőbb Városért Egyesület elnöke és önkormányzati képviselői. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az egyesület elnöke és önkormányzati képviselői mennyit fizetnek a heti fogadóóra idejére való irodahasználatért, használnak-e már infrastruktúrát és szolgáltatást az irodában és azért mennyit fizetnek, kell-e a szervezetnek fizetnie az ajtó nagyságú hirdetésért, és ha igen, mennyit.

A fenti kérdésekre általunk megkérdezett jogászok szerint aligha van jó válasz. Ha ingyenesen adja át a képviselő arra jogosulatlanoknak az irodát, az is megvalósíthatja a költségvetési csalás tényállását – ha mindezt pénzért teszi, az pláne.

Csak egy kis emlékeztető azoknak, akik elfelejtették volna, ki is az a Kovács Mihály. A sümegi esküvői videós évekkel ezelőtt a független, ám radikális jobboldali nézeteiről ismert Rátosi Ferenc segítője volt a kezdetekben. Foglalkozása szerint esküvői videós és mentősofőr. A volt sümegi polgármesternek hála lett az önkormányzati fenntartású, kétszemélyes minitévé vezetője. Politikai karrierlehetőségért több helyen is dörgölőzött már. Polgármester-jelöltként Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalmának támogatottja volt, de kampány idején hol jobbikos, hol momentumos politikusokkal pózolt.

Az Élhetőbb Városért Egyesületet a birosag.hu szerint 2019 augusztusában jegyezték be. Az ügyvezetője 5 évre Kovács Mihály. Vállalt célkitűzése: “Sümeg városának természeti és lakókörnyezetének védelme, természeti-, kulturális- és közösségi értékeinek népszerűsítése, fejlesztése.” Cél szerinti besorolása településfejlesztési és lakásügyi tevékenység. A vagyonfelhasználás mértékét és módját nem jegyezték be. Az egyesület nem közhasznú. Mivel a szervezet ahhoz még fiatal, éves beszámolót még nem tettek közzé, így pénzügyi helyzetükre egyelőre nem látunk rá. Azt azért közérdekű adatigénylésben a fentieken túl is megkérdeztük tőlük a köszönetnyilvánításukra hivatkozva, hány cég és magánszemély, összesen mekkora összeggel segítette a sümegi iroda nyitását és felszerelését, és milyen formában.

Márki-Zay mozgalmának országos kampánnyitója, bekarikázva Kovács Mihály

Megkeresésünkre ezidáig csak a Jobbik Sajtóosztálya válaszolt, miszerint nekik semmi közük Rig Lajos a Jobbik országgyűlési képviselője képviselői irodájához, kérdésünket ezért értelmezni sem tudják…

PESTISRÁCOK.HU

A Oltári pofátlanság a jobbikos képviselőtől: ellenzéki propagandát folytató civil szervezet használja Rig Lajos közpénzből fizetett képviselői irodáját bejegyzés először a PestiSrácok jelent meg.

A fényképek feltöltője és a cikk írója