Három magyar gyorskorcsolyázó is megfertőződött a koronavírussal – adta hírül a Hunskate.hu oldala szerdán.

Azt írták, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség folyamatosan teszteli a kötelékébe tartozó sportolókat és edzőket, a legutóbbi vizsgálaton pedig három pozitív eredmény is született. Mindhárom fertőzött sportoló, jól vannak, két hétig karanténban lesznek.

A Nemzeti Sport közben kiderítette, hogy Liu Shaolin Sándor az egyik koronavírusos, akit nagyon meglepett a pozitív teszt.

“Nemigen értettem, hogyan kaphattam el a fertőzést, hiszen annyira figyeltem mindenre, de tényleg minden apróságra. Nem jártam sehová, csak edzésre. Meglepett az eredmény”
– mondta a lapnak.

[kapcsolodo]/pozitiv-lett-liptai-claudia-koronavirus-tesztje-o-maga-jelentette-be/[kapcsolodo]

Az olimpiai bajnoknak nincsenek tünetei és nem is voltak eddig. Az orvosa viszont azt kérte tőle, hogy még a szobakerékpáron se tekerjen, inkább pihenjen. A sportoló vitaminokat szed, sok vizet iszik, és leginkább sorozatnézéssel tölti a karantént.

“Bánt ez az egész, tényleg azt hittem, mindent megteszek azért, hogy ne kapjam el a vírust, úgy véltem, az óvintézkedésekkel, az odafigyeléssel, az elővigyázatossággal ki lehet védeni a fertőzést – úgy látszik, mégsem”
– mondta Liu Shaolin Sándor.

A kortársainak is azt javasolja, hogy vigyázzanak magukra és figyeljenek oda, hogy ne adják tovább a vírust másoknak.

[kapcsolodo]/szlavik-sulyos-szovodmenyeket-hagyhat-hatra-a-koronavirus/[kapcsolodo]

A fényképek feltöltője és a cikk írója