[sz]Fotó: illusztráció, Kardos Ildikó[sz]

Az Egyensúly Intézet jövőorientált szellemi műhely, amely Magyarország számára készít, illetve tesz közkinccsé jövőképeket és szakpolitikai javaslatokat. Az agytröszt nem foglalkozik napi politikával és pártok küzdelmeivel – kizárólag az ország hosszú távú jövője érdekli. Az új agytröszt három alapítója: Boros Tamás, az Egyensúly Intézet igazgatója, a Policy Solutions korábbi igazgatója, Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató Intézet korábbi igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research igazgatója. A kutatásokat Filippov Gábor történész-politológus és Bartha Dániel külpolitikai szakértő, az Euroatlanti Integrációért és Demokráciáért Alapítvány (CEID) korábbi igazgatója vezetik.

Az Egyensúly Intézet állandó kutatói csapata neves szakértőkből, közgazdászokból, szociológusokból, politikatudósokból, klímaszakértőkből áll. Az agytröszt munkáját több mint egy tucat tanácsadó is segíti, többek között Balázs Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Doktori Iskolájának programigazgatója, Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap korábbi igazgatója, Heal Edina, a Google Magyarország korábbi igazgatója, Urbán László, a Magyar Nemzeti Bank egyik korábbi igazgatója és Zlinszky János egyetemi docens, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és számos más felsőoktatási intézmény oktatója.

[kapcsolodo]/minosegileg-uj-dolgokra-kepes-a-dronok-csoportos-intelligenciaja-beszelgetes-vasarhelyi-gabor-dronkutatoval/[kapcsolodo]

Az új agytröszt hosszú távú trendeket, Magyarország felemelkedésének lehetőségeit vizsgálja. Kiemelt kutatási témái közt szerepelnek többek között: a magyar gazdaság lehetséges kitörési pontjai, a humán tőke fejlesztése, különös tekintettel az oktatásra, a robotizáció és az átalakuló munkaerőpiac, levegőnk és vízkészletünk tisztasága, a nemzeti öntudat és a közösségek szerepe, valamint az átalakuló világrend.

Szeptemberben jelenik meg az Egyensúly Intézet és az Osiris Kiadó közös kötete Magyarország 2030 címmel, amelyben az agytröszt a következő évtizedre vonatkozó országvízióját mutatja be.

[next]

Az Egyensúly Intézet podcastsorozatában az ország döntéshozói, véleményvezérei, cégvezetői mutatják be saját víziójukat Magyarországról: az első beszélgetésekben Orbán Balázs miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség államtitkára, Navracsics Tibor és Andor László volt uniós biztosok, valamint Heal Edina, a Google Magyarország volt igazgatója beszél 2030 Magyarországáról.

Az Egyensúly Intézet első rendezvényein fog előadást tartani Francis Fukuyama, a világ egyik legbefolyásosabb politikafilozófusa, Tomáš Sedláček cseh közgazdász és Richard G. Wilkinson világhírű brit járványtanszakértő.

Az Egyensúly Intézet első könyveiről, szakpolitikai javaslatairól, rendezvényeiről az egyensulyintezet.hu honlapon, az agytröszt Facebook-oldalán és a médiából értesülhet.

Mi az az agytröszt?

Agytrösztök a világ szinte összes országában működnek azzal a céllal, hogy összekössék a tudomány világát a politikai-gazdasági-kulturális döntéshozókkal. Az agytrösztök egyfajta hídszerepet töltenek be a társadalom e két szférája között. Gyakorlatorientált szakpolitikai megoldásokat ajánlanak, ennek során pedig nem a tudományos újítás vagy az idézettség fontos számukra, hanem az, hogy javaslataikat a mindenkori politikai, gazdasági és kulturális döntéshozók felhasználják. Az agytrösztök kutatásokat folytatnak, közvélemény-kutatásokat végeznek, gyakorlatorientált szakpolitikai képzéseket tartanak, könyveket és tanulmányokat adnak ki, rendezvényeket szerveznek.

A fényképek feltöltője és a cikk írója