[sz]Fotó: Lauder Javne Iskola/Facebook[sz]

Huszonegy tanuló és kilenc tanár koronavírusos a Lauder Javne közösségi iskolában – tudta meg a hvg.hu Horányi Gábortól, az intézmény igazgatójától. Az intézmény közösségi alapjából folyamatosan szűri a diákokat, így derültek ki az igazolt fertőzések.

Ahogy Horányi elmondta, az iskolakezdés előtt osztálykirándulásokon voltak a gyerekek, rajtuk az erre a célra létrehozott közösségi alapból végeztek PCR-szűrést, így találtak négy pozitív esetet. A mostani fertőzések nagyrészt hozzájuk köthetők.

A 30 fertőzötten kívül van három olyan diák is, akik korábban estek át a fertőzésen. Az esetek száma az ezerfős intézetben 3,3 százalékos, ami a viszonylag magas arány ellenére sem járt iskolabezárással, mert gyors volt a szűrés és az utána következő intézkedések. A szűréseket a Vissza az iskolába elnevezésű alapból finanszírozták, aminek köszönhetően hatékonyan tudták azonosítani a betegséget. Ez azért is jó, mert így a diákok minél hamarabb vissza tudnak térni az iskolába.

A kirándulás után diagnosztizált négy fertőzött egyike egy 27 fős nyolcadikos osztály tagja volt, őket azonnal önkéntes karanténba küldték. Ez volt a szerencse, mert

a rajtuk végzett szűrésen kiderült, hogy az osztályban a mentorok és a gyerekek kétharmada is fertőzött lett.

A diákok nagy része tünetmentes vagy csak kis mértékben van rosszul. A tanárok között van, akinek komolyabb az állapota, de kórházba senki nem került. A Lauder egyébként folyamatosan kommunikál a is a szülőkkel, a diákokkal és a dolgozókkal, mint mondják, „nemcsak a járványt, hanem a szorongást is kezeik”.

[kapcsolodo]/szigorit-az-elte-kotelezo-maszkot-viselni-a-tanarok-pedig-plexi-fal-mogott-tartjak-az-orajukat/[kapcsolodo]

A fényképek feltöltője és a cikk írója