Hiába lett pozitív a koronavírus tesztje, nem helyezték hatósági házi karanténba, sőt nem is kereste senki a Járványügyi Hatóságtól. Ezt mondta az RTL Híradónak az egyik nézőjük. Még augusztus végén észlelte magán a koronavírus első tüneteit. Akkor a háziorvosa mintavételre kiküldött hozzá egy mentőt, tesztelték és az eredmény pozitív lett. Mégsem történt semmi.

A beteg nem kapott azóta sem hivatalos értesítést a kötelező karanténról és piros “cetlije” sincs. Ő azért otthon van.

A rendőrség hívta csak fel azzal, hogy majd keresik a járványügytől. Arról is beszélt, hogy hiába gyűjtötte össze a kontaktjait és adta le a listát a rendőrségnek, őket sem kereste senki az elmúlt egy hétben.

A nő maga értesítette a vele korábban kapcsolatba kerülteket, akik szintén önkéntes elzárkózásban maradtak, mert hivatalosan nem keresték meg őket.

Bencsik János országgyűlési képviselő korábban érdeklődött az EMMI-nél a kontaktkutatásokról, amire Rétvári Bence azt írta: “A koronavírus-fertőzöttekkel kontaktusba került személyek kontaktjainak felkutatása járványtani és virológiai szempontból sem szükséges”.

Az RTL Híradó megkeresésére a kormánytól azt írták: mindenkivel foglalkoznak a hatóságok, akinek pozitív koronavírus tesztje van és a kontaktkutatás is folyamatos. Azt is közölték, hogy a felmentő határozat megérkezéséig fontos, hogy a fertőzöttek betartsák a szabályokat. A Híradó megjegyzi, hogy azt nem tudni, hogy aki nem kapott előzőleg határozatot sem, az hogy kap felmentő határozatot.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

[kapcsolodo]/orban-bezarathatjak-a-boltokat-ahol-nem-kovetelik-meg-a-vasarloktol-a-maszkviselest/[kapcsolodo]

A fényképek feltöltője és a cikk írója