[sz]Címkép: MTI/Koszticsák Szilárd[sz]

Továbbra is a maszk és a védőtávolság betartása a vírus ellen a legjobb védekezés – mondta Szlávik János infektológus főorvos a Klubrádió Esti Gyors című műsorában. Úgy látja, hogy jelenleg kevesen vannak kórházban a betegek közül, és alig vannak lélegeztetőgépen. Ő a dél-pesti centrumkórházban dolgozik, ott 30 embert ápolnak, 5-6-ot az intenzív osztályon. Szlávik szerint az idősek most fegyelmezettebbek, jobban védik magukat, a fiatalok között azonban gyorsan terjed a vírus, de enyhe tünetekkel.

Szerinte különbséget kell tenni a jelenlegi és a tavaszi járványgörbe között. Tavasszal sok idős beteg volt, sokan feküdtek kórházban, intenzíven is. Jelenleg jóval kevesebben vannak kórházban, egyelőre nagyon kevesen haltak meg. Kérdés, mi van akkor, ha a fiatalok megbetegedését több héttel követi az időseké, nem lehet tehát hátradőlni.

Tavasszal mindenkit felkészületlenül ért a járvány, ezért kénytelenek voltak bezárni az embereket. Ma már tudjuk, hogy akik veszélyeztetettek, megvédhetik magukat, ha maszkot hordanak mindenhol, folyamatosan fertőtlenítik a kezüket, és kerülik a közeli kapcsolatot a fiatalabb hozzátartozóikkal.
Míg a fiatalok, akik úgy gondolják, hogy ez rájuk nem veszélyes, lazábbak, többet buliznak, kevesebben vesznek fel maszkot, sok köztük a tünetmentes fertőzött.

[kapcsolodo]szigoritas-6-fonel-tobb-nem-gyulhet-ossze-epuletekben-es-szabadteren-egymas-kozeleben-angliaban/[kapcsolodo]

Szlávik János azt mondta, sose tartotta aggasztónak a magyarországi halálozási adatokat. Amivel nem állunk jól, az a járvány terjedése, aggasztó a több száz új fertőzött naponta. Viszont – jelezte az infektológus – ők inkább otthon vannak tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel.

Riadva látja, hogy bevásárlóközpontokban, éttermekben alig hordják a maszkot, az embereknek elegük van a koronavírusból. Újabb megszorításokat lehetne hozni, ezt a járványgörbe alapján döntik el a többnapos átlagokat elnézve.

[next]

Szlávik János szerint az a lényeg, hogy milyen a fertőzés dinamikája. Hangsúlyozta: a maszkhasználat és a fertőtlenítés a megoldás. Arról is beszélt, hogy ha több ezren lesznek karanténban, az is jobb, mint a teljes lezárás.

Szlávik János közölte: sok mindent még most se tudunk a vírusról. Egyelőre úgy tűnik, hogy azért nem kell bezárni egy iskolát, mert találnak egy pozitív esetet a gyerekek között. Szerinte jó döntés volt kinyitni az iskolákat, mert azt már tudjuk, hogy a gyerekek elkaphatják a vírust, de azt nem, hogy mennyire fertőzőképesek.
A felnőttek általában 1-2-3 embernek adják tovább, de vannak úgynevezett szuperterjesztők, akik 50-100 vagy még több embernek is akár.

Jóval veszélyesebb, mint az influenza, sokszorosa a halálozási arány, ráadásul az influenza ellen van védőoltás, szerinte az lenne a jó, ha minél többen beadják az influenzaoltást, hiszen így könnyebben eldönthetik az orvosok, hogy kinek milyen légúti megbetegedése van.

A fényképek feltöltője és a cikk írója