Kezdőlap Politika SZFE-ügy – Csak a zsét fogadja el a tudjukkiktől a Hópelyhecske Óvoda...

SZFE-ügy – Csak a zsét fogadja el a tudjukkiktől a Hópelyhecske Óvoda Lütyőke nevű speciális csoportja (Galériával!)

14
0
Tanulni akarnak, ennek érdekében nem hajlandók tanulni a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szerepjátékosai hallgatói, akik a vasárnap a Világmindenséget kis híján körülölelő élőláncuk kialakítása közben közölték az emberiséggel, hogy ezentúl mit fogadnak el az intézmény vezetésétől, illetve az államtól, és mit nem. Előbbit könnyebb összefoglalni, mert az csupán a lóvéról szól – ha lehet, minél többről – az elutasítandó kategóriába ugyanakkor minden más beletartozik. Ilyen az, amikor egy speciális nevelési igényekre szakosodott óvoda növendékei eltévesztik a házszámot, és a szabad foglalkozásukat egy jobb sorsra érdemes felsőoktatási intézményben tartják meg.

A Hópelyhecske Óvoda Lütyőke nevű speciális csoportjának követeléseiben nincs igazi újdonság a napokban közzétett, hasonló kiáltványokhoz képest, ami azt sejteti, hogy az egyetemfoglalók által várva várt mentálhigiénés szakember vagy nem érkezett meg a Vas utcába, vagy a fáradozása hasztalan volt, harmadik lehetőség, hogy a nyájszellem nem alábecsülendő erejével a kis páciensek a derék elmefürkészt is lehúzták a saját szintjükre. A hevenyészett kommün újabb kiáltványában is elutasít mindent, ami az SZFE működését biztosító alapítvánnyal, annak kuratóriumával, felügyelőbizottságával, ezek személyi összetételével kapcsolatos. Jövőnk színészóriásai – ilyenkor kell megjegyezni az illem szerint, hogy tisztelet a kivételnek – követelik, hogy az állam alapítványostul, Vidnyánszkystól takarodjon a sunyiba, de az állam azért maradjon annyira, hogy  a bőségszarut nyitva tartsa számukra. 

A ripacsok Jövő Színészóriásai nem maradtak magukra, a Vidnyánszky érkezésére látszólag szétrebbenő, emberöltőkön át a magyar kulturális elitnek hazudott társaság helytartói csak egyes tisztségeiktől váltak meg a dramaturgiára kicsit sem támaszkodó darabban, a jól fizető katedráikat nem adják oda, ahogy vélhetőleg földesúri előjogaikat sem, hogy továbbra is uralkodhassanak a fiatal testek, lelkek felett. Szintén a követelések között szerepel, hogy az állam ne vonulhasson ki az SZFE finanszírozásából. Bájos, valószínűleg vannak közöttük olyanok is, akik úgy gondolják, hogy tüncizés, bohóckodás, O1G-zés idejére kiemelt ösztöndíj jár nekik. Erre most bónuszban kaptak egy kis időt is, miután Upor László rektorhelyettes vasárnap bejelentette: az egyetemfoglaló hallgatókkal egyetértésben a tanév rendjét megváltoztatja, a tanévkezdést egy héttel elhalasztja. Ez az egy hét elég lesz arra is, hogy a politikai ellenzék széttrollkodja a fiatalok ovis forradalmát, aztán rákenje az egészet a kormányra. A már beígért forró őszre aztán úgyis itt lesz a második hullám, jöhet a nincs lélegeztetőgép/ miért olyan sok a lélegeztetőgép, miért nem tesztelnek/miért tesztelnek olyan sokat, zárja le/ne zárja le/ zárja le úgy, hogy tartsa nyitva, csak diktatúrákban kell maszkot hordani kérdéskörei is.

Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A SZFE-ügy – Csak a zsét fogadja el a tudjukkiktől a Hópelyhecske Óvoda Lütyőke nevű speciális csoportja (Galériával!) bejegyzés először a PestiSrácok jelent meg.

A fényképek feltöltője és a cikk írója