11 évvel a halála után is évi 46 millió fontot, vagyis több mint 18 milliárd forintot keres a néhai Michael Jackson, írja a The Sun. Ezzel az 50 éves korában elhunyt, amerikai popsztár napjainkban a legjobban kereső halott híresség.

A Forbes 2010 és 2019 közötti adatai alapján összeállított listát zömmel zenészek és énekesek uralják, csupán két szereplője van, akik nem a zeneiparban dolgoztak életükben.

Rögtön a második helyre került a rangsor talán legmeglepőbb szereplője, J.R.R. Tolkien. Az angol író A Gyűrűk Ura-trilógiával és a történethez kapcsolódó további regényeinek jogdíjával évente 38 millió fontot (15,3 milliárd forint) kaszál.

A harmadik helyre került Elvis Presley, de azért az ő örökösei sem nyomorognak. A Király már 43 éve nincs köztünk, de az olyan klasszikusokat, mint például a Love Me Tender, a Heartbreak Hotel, vagy a Jailhouse Rock a mai napig rommá játsszák a rádiót. Ennek köszönhetően évente hozzávetőleg 30 millió fontról (12,1 milliárd forint) kell számlát kiállítani a jogtulajdonosoknak.

[kapcsolodo]%elvis-presley-halal-titok-priscilla-presley-kedd/[kapcsolodo]

A negyedik helyezett jóval leszakadva a dobogótól a reggae legenda, Bob Marley (15 millió font, azaz 6 milliárd forint), ötödik pedig az a Hugh Hefner, aki a Playboy alapítójaként lett közismert. Az egykori sajtómágnás 11,5 millió fontot (4,6 milliárd forint) termel a sírból is évente.

Valószínűleg ugyanígy nem vízen és száraz kenyéren élnek John Lennon (10,8 millió font, vagyis 4,3 milliárd forint), Marilyn Monroe (10 millió font, azaz 4 milliárd forint), Prince (9,2 millió font, vagyis 3,7 milliárd forint), Whitney Houston és David Bowie jogdíj-örökösei sem. Utóbbi kettő holtversenyben évi 7,3 millió fontot, azaz 2,9 milliárd forintot termel halála után is.

[kapcsolodo]/milliokert-kelt-el-marilyn-monroe-szerelmeslevele/[kapcsolodo]

A lista alapján bárki könnyen kiszámolhatja, hogy a saját havi fizetésével mennyi idő alatt tudja behozni az elhunyt sztárok síron túli keresetét. Ezek alapján a legutóbbi magyar átlagkeresetből (bruttó 375 200 forint) alig 4131 év alatt össze is jönne a listavezető Michael Jackson egyévi bevétele.

A fényképek feltöltője és a cikk írója