Kitörő örömre lelj, végre, Budapest, Szabó Rebekának is találtak elfoglaltságot a városházán! Karácsony Gergely zuglói semmittevésének idején ugyanis mint alpolgármester működhetett még, ám a nagy (f)osztoszkodáson és pozíció osztáson kívül rekedt. Egészen máig, amikor is állatvédelmi felelős megbízottat kreáltak belőle.

Talán emlékezetünkben úgy él, hogy a főpolgármesteri kampány legcinikusabb és kvázi leggagyibb húzása az volt, amikor hordozható, és a színpadra is felkényszerített pártpolitikailag semleges tujákkal kívánták érzékeltetni Karácsony Gergely zöldügyek iránti elköteleződését. Pedig volt ennél is kínosabb jelenet is: például az, amikor a választási hajrában Kunhalmi Ágnessel és egy kutyával kiegészülve – valószínűleg a kutyusnál népszerűbbnek számító delfint nem sikerült beszerezni – Karácsony bejelentette, hogy a fővárosi állatok támogatására is számítanak, állatvédelmi ombudsmant, támogatott ivartalanítást és állatterápiát ígérve nekik. A főpolgármester, úgy tűnik, valóban számít a fővárosi állatok támogatására is, mert lám, hosszas keresgélés után végre megtalálta a legmegfelelőbb embert a feladatra.

Mi jöhet még az állatvédelmi ombudsman után, sebességkorlátozási ellentengernagy?

A csütörtöki bejelentés szerint a Főpolgármesteri Hivatalban több hónapos lázas előkészítő munka zajlott, de persze nem a koronavírussal szembeni védekezésről. A főváros vezetőségének a járványügyi vészhelyzetben is kiemelten fontos téma maradt az állatvédelem, ezért a kampányban bejelentett állatvédelmi charta első pontjának beteljesüléseként felelős főpolgármesteri megbízottat, egy “ombudsmant” neveztek ki Szabó Rebeka személyében. Hogy a kezdeményezés némileg elinflálódott a főváros által megvalósított számtalan projekt miatt, arra jó példa, hogy a beígért ingyenes ivartalanításból “kedvezményes ivartalanítási program” lett, de a közleményben megnyugtatták a nagyérdeműt, “már erről is folynak a tárgyalások”, ahogyan az állatvédelmi civil kerekasztal összehívásáról is. A bejelentésből egyébként az is kiderült, hogy ismét bővült Karácsony Gergely tanácsadói körének eddig is népes tábora. A PestiSrácok.hu márciusi összesítése szerint már akkor 41 főt számlált a holdudvar, havonta bruttó 29 millió forintot vándoroltatva a haveri zsebekbe. Olyannyira, hogy a Lánchíd felújítására már nem is jutott. Kapott viszont beosztást Kálmán Olga, Jávor Benedek, az anarchista Misetics Bálint, valamint a fideszes politikusok halálán viccelődő Ámon Ada. Szabó Rebeka viszont csak most, és még ezt a feladatot is társadalmi munkában végzi majd.

Új kihívás ez Szabó Rebekának

Kérdés persze, hogy az állatvédelmi ombudsman, a főváros frissen megkoronázott méhkirálynője valójában erre a pozícióra áhítozott, hiszen az közismert, hogy a migránsválság idején hangosan tiltakozott a határzár ellen, ráadásul 2016 májusában olyan előterjesztést tett le a zuglói képviselőtestület asztalára, amely a bevándorlók számára is lehetővé tette volna a szociális bérlakások megpályázását a kerületben. Indítványában akkor úgy fogalmazott: az önkormányzati bérlakások esetében a pályázaton részt vehet minden cselekvőképes, nagykorú, európai gazdasági térségi állampolgár, bevándorlási vagy letelepedési engedéllyel rendelkező személy. De mivel nem jöttek a migránsok, maradtak Szabó Rebekára a pincsik, a galambok és a muslincák.

Természetesen pártokon felül álló, közösen dobogó szívvel kívánunk sok sikert Szabó Rebekának a most megkezdett munkájához, különösen az állatok védelmében, hiszen a zöldpolgármester ígéreteivel ellentétben a fatelepítések helyett az elmúlt időszak legdurvább fapusztítása folyt a fővárosban. Csak nehogy az állatvédelemben is visszájára forduljanak a nemes szándékok…

Az állatvédelmi ombudsman egy francia komcsi agitátor felesége volt

Mint arról korábban részletesen írtunk, Szabó Rebeka férje volt az a francia komcsi agitátor, aki a választások előtt masszív kormányellenes, ellenzéki kampányt folytatott. A „nemnövekedés apostolaként” emlegetett Liegey gondolatai köszönnek vissza az ellenzéki összefogás ideológiai elképzeléseiben. Szabó Rebeka volt férje, Vincent Liegey évek óta ad interjúkat a 444-nek, a Mércének, vagy éppen a 24.hu-ban bukkan fel, sőt, a Mandiner hasábjain is olvashattunk róla, de neki köszönhetően valósult meg a Vote4Budapest, illetve a Night Embassy of Budapest nevű szervezetek együttműködésével szervezett találkozó a hazánkban élő magyarok és baloldali jelöltek között az önkormányzati választások hajrájában.

Fotó: Facebook

A Szabó Rebeka lett Budapest méhkirálynője bejegyzés először a PestiSrácok jelent meg.

A fényképek feltöltője és a cikk írója