Közleményt adott ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Tanácsa Vidnyánszky Attila, az egyetemet tulajdonló alapítvány kutaróriumi elnökének Karsai György egyetemi tanárra tett megjegyzése miatt.

Vidnyánszky az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta:

„Karsai Györgynek én nem fogom soha tudni elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlana arra, hogy befogadja azt, amit én gondolok. A gondolkodása ebben a tekintetben kizárólagos és kirekesztő.”

[kapcsolodo]/a-szinmu-lemondott-vezetoi-vidnyanszkyrol-a-demokraciafelfogasunk-remenytelenul-tavol-all-egymastol/[kapcsolodo]

Karsai Györgyöt aztán meghívták az ATV Start Pluszba, ahol megkérték, hogy reagáljon arra, amit Vidnyánszky mondott róla.

„Én egyetlen szót szeretnék ezzel kapcsolatban mondani Vidnyánszky Attilának: szabadság”
– mondta az egyetemi tanár.

Azért idézte Szókratészt is, miszerint „a szavak nem attól nyerik el értelmüket, hogy sokat használjuk őket, hanem attól, ahogy élünk”. Ezt azért mondta, mert bár ő nem szokta kimondani ezeket a szavakat, de elmondása szerint az óráin minden arról szól, hogy mit jelent a hazaszeretet, a nemzetben, közösségben gondolkodás és az ezekért cselekvés.

Most az egyetem Doktori Tanácsa is reagált. Közleményükben – amelyet alább változtatás nélkül közlünk – kirekesztőnek nevezték Vidnyánszky Attila beszédmódját.

“A DOKTORI TANÁCS TAGJAINAK KÖZLEMÉNYE

Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tulajdonosi jogait gyakorló alapítvány kuratóriumának kinevezett elnöke – a párbeszéd fontosságát ecsetelve –

olyan szavakkal illette egyetemünk professzorát, a Doktori Iskola vezetőjét, amelyek a nemzetből és a keresztény kultúrkörből való kitaszítással egyenértékűek.

Karsai György egyetemi tanár a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának vezetője. Minden akadémiai struktúrában ez a legmagasabb szakmai-tudományos poszt, melyre több évtizedes (akár művészi, akár tudományos) alkotó munkával, mérhető és dokumentált nemzetközi elismertséggel, jelentős akkreditációs súllyal válik választhatóvá egy oktató. Karsai György klasszikafilológus, színháztörténész, színikritikus, pályája és életműve összeköti a művészeti kutatást a filológiával, a gyakorlat kritikai-esztétikai értékelését a történeti elemzéssel. A görög drámáról és színházról írott könyvei, sok nyelven publikált tanulmányai százai mellett színikritikusi aktivitása jelzi, mennyire elválaszthatatlan a jelen színházának értő elemzése a nemzeti hagyományainktól és a görög-római kultúrkör emlékezeti kánonjától. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanáraként nemcsak generációkat tanított az antik drámákon keresztül a színházi gondolkodás alapjaira, de színművészhallgatók százait vezette be a rhétorika, tehát a felépített, tudatos szerkezetekben, logikusan fogalmazó választékos beszéd művészetébe. Magyar nyelven. Az elmúlt évtizedben – új műfajjal kísérletezve – olyan aktív-elemző színházi előadásokat hozott létre, melyek egy-egy klasszikus görög dráma poliszbeli helyzetét, s nem csak mondatait fordítják le a nézőknek, nem utolsó sorban középiskolások sokaságának.

Több ezer hallgatót tanított szerte Európában, tucatnyi doktoris kurzust tartott a világ nagy egyetemein, s ami számunkra különleges érték: színházi aktív-elemző előadásaiból inspirálódva több színházi formáció jött létre. Karsai György professzor a Doktori Iskola választott vezetője, s tanári tevékenysége, minden pedagógiai eredménye mellett, a Színház- és Filmművészeti Egyetem akkreditációs biztonságát jelenti.

A kirekesztő beszédmód használata azonban Vidnyánszky Attilát nemcsak a kuratórium, hanem bármiféle nemzeti és/vagy oktatási intézmény vezetésére alkalmatlannak mutatja. Amennyiben az őt posztjára helyező kulturális kormányzat és a kuratórium tagjai nem határolódnak el e fogalmazásmódtól, maguk is cinkossá válnak a megengedhetetlen kirekesztésben.

A Doktori Tanács tagjai, az SZFE polgárai”

Security Check Required

null

[kapcsolodo]/verses-tuntetes-az-szinmuveszeti-epulete-elott-szolidaritasi-akciok-tobb-varosban-is/[kapcsolodo]

A fényképek feltöltője és a cikk írója