Kezdőlap Politika Októberben folytatódik az Iszlám Állam harcosának tárgyalása Budapesten

Októberben folytatódik az Iszlám Állam harcosának tárgyalása Budapesten

41
0
Kedden reggel folytatódott Hasszán Farhud ügye a Fővárosi Törvényszéken. A szír férfit azzal vádolják, hogy az Iszlám Állam egyik harcosa volt és több olyan videofelvétel készült róla, melyeken éppen húsz fogoly kivégzését rendeli el. A vád szerint Farhud nemcsak kiskatona volt, hanem a terrorszervezet rábízta egy kisebb egység vezetését is: parancsnoki tevékenységeket hajtott végre, többek között feladata volt, hogy „halállistát” készítsen az „iszlám ellenségeiről”, akiket bosszúból, illetve azért, hogy megfélemlítsék a civil lakosságot, ki kell végezni. A férfi ezek végrehajtását szervezte meg és ellenőrizte azok végrehajtását is. Az ügyészség a vádlottat a lakosság megfélemlítése és más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjének megváltoztatása, vagy megzavarása céljából előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére társtettesként elkövetett emberölés bűntettével, bűnszervezetben megvalósított terrorcselekménnyel és társtettesként, bűnszervezetben elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolja. 

A terrorizmussal vádolt szír férfi személyesen nem volt jelen a kedd reggelre kitűzött tárgyaláson, Farhudot internetes kapcsolat segítségével vonták be a tárgyalásba, a bíróságon pedig ügyvédei képviselték. A vádlott védője, dr. Kelen László a tárgyalás elején azt indítványozta, hogy a következő alkalommal védence személyesen is részt vehessen a tárgyaláson. A törvényszéki bíró ismertetése szerint kommunikációs probléma miatt csúszott több hónapot a nyomozás: a török hatóságok Farhud és felesége részére Adana városában kiállítottak egy igazolványt, azonban nem világos, hogy ez pontosan mikor történt. A magyar hatóságok jogsegélyt kértek a törököktől, ez pedig több szempontból is akadozik. A bíró elmondása szerint februárban szükségesnek tartották a bizonyíték beszerzését, ezt pedig továbbra is annak gondolják, azonban ha két hónap alatt a török fél nem válaszol, a bíróság egyéb bizonyítékokat fog értékelni és befejezi az eljárást.

Lassú a török válaszadás, előfordult olyan is, hogy nem válaszoltak

– fogalmazott a bíró.

Az előző, május 15-én tartott tárgyaláson a bíróság helyt adott annak az indítványnak, hogy rendeljenek ki egy antropológus szakértőt, aki megvizsgálja azt, hogy a vádlott második lánya hány éves. Ez azért fontos, mert Hasszán Farhud állítása szerint lánya 2014-ben született, azonban a lány okmányaiban 2015-ös dátum szerepelt. Az antropológus kijelentette, mivel csak egy fénykép áll rendelkezésére, és az egy éves különbség (2014 és 2015) igen kicsi intervallum, így pontos szakvéleményt nem tudott adni. Bírói kérdésre válaszolva Farhud csak annyit mondott, hogy a lánya 2014 elején született, de “nem emlékszik arra, melyik hónapban”. Arra a kérdésre, hogy a lány irataiban miért 2015. júliusi dátum szerepel, a szír férfi kijelentette, akkor érkeztek Görögországba és félt, hogyha a valós dátummal regisztrálják be, akkor elvehetik a lányát. A férfi védője, Kelen László ezek után a bíróval folytatott rövid párbeszédében kifejtette, véleménye szerint a védelem akadályozva van és a bizonyítékaikat nem veszik figyelembe. A bíró ezután kihirdette a következő tárgyalási nap időpontját – október 27-ét -, hozzátéve, hogy amennyiben a jogsegély megérkezik,a tárgyalás időpontját előrébb is hozhatják, ahol már a vádlott is részt vehet személyesen.

De ki is Hasszán Farhud, vagy ahogy elhíresült, Hasszán F.?

A szír férfi családjával 2016-ban utazott először Görögországba, ott kapott egy migránskártyát, majd pedig menedékjogot, így lehetősége nyílt arra, hogy szabadon mozoghasson az uniós tagállamok között. Európába érkezését követően az unió több pontján megfordult, és tagja lett egy embercsempész-hálózatnak. 2018. december 20-án a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren fogták el, miután fennakadt a biztonsági ellenőrzésen, a férfi hamis okiratokkal próbált repülőre szállni egy női utastársával. Amikor a hatóságok tüzetesebben vizsgálódni kezdtek a férfi személye után, kiderült, hogy a belga titkosszolgálat szerint Farhud részt vett egy négy évvel ezelőtti terrortámadásban a szíriai Homsz városában, ahol társaival húsz civilt öltek meg és fejeztek le, melyekre az utasítást személyesen a vádlott adta ki.  Farhud amúgy illegálisan lépett be Lérosz szigetére 2016. február 27-én. Korábban beszámoltunk róla, hogy Hasszán Farhud idáig háromszor kísérelt meg öngyilkosságot a börtönben, azt állította, hogy sötét gondolatok járnak a fejében. Sajtóinformációk szerint egyszer lepedővel, majd a kanalával próbálta felvágni az ereit, de az is előfordul, hogy nem eszi meg az ételt, amit kap, és nem megy ki az udvarra sétálni.

Fotó: MTI

A Októberben folytatódik az Iszlám Állam harcosának tárgyalása Budapesten bejegyzés először a PestiSrácok jelent meg.

A fényképek feltöltője és a cikk írója