Rekordszámú, 292 új koronavírus fertőzöttet regisztráltak az elmúlt napon. A Semmelweis Egyetem rektora szerint ez azt jelenti, hogy

megérkezett a járvány második hulláma Magyarországra. Merkely Béla abban reménykedik, ez enyhébb lesz, mint az első, mert most inkább fiatalok kapják el a kórt,

akik többsége könnyebben átvészeli azt.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

A szakember szerint ő későbbre várta a második hullámot Magyarországra, de a külföldi nyaralást választók – főleg a horvát tengerpartra utazók – behozták magukkal a vírust. Ráadásul a Balatonnál is sokan voltak, ahol nem tartották be az elvárt távolságtartást, maszkviselést, és sokan buliztak. Ezen kívül tömegek vettek részt például esküvőkön is, ami szintén segítette a fertőzés terjedését.

Bár nőttek az igazolt fertőzés-számok, de a valódi betegszám nem nőtt – mondta. Még elsősorban a fiatalok körében terjed a koronavírus, és még nem jutott át az idősebbekre, nem érte el a kórházakat, idős otthonokat. Ezért az iskolákat, az egészségügyi és szociális intézményeket kell fokozottan figyelni.

Biztonságosan megrendezhető Budapesten a labdarúgó Szuperkupa-döntő – mondta a Híradó kérdésére Merkely Béla. Szerint viszont ehhez minden a szabályok szigorú betartásán múlik.

A Miniszterelnökség vezetője pénteken azt közölte: a tervek szerint 6 ezer külföldi szurkolót engednének be. Őket a repülőtérről egyből a Stadionba szállítanák, és el is különítenék. A nemzetközi szövetség még nem bólintott rá a javaslatra.

[kapcsolodo]/megjelent-a-hatarzar-reszletes-szabalyozasa/[kapcsolodo]

A fényképek feltöltője és a cikk írója