Kezdőlap Politika Elpusztítani mindent, ami magyar – Ez vezérelte Nagy “Borisz” Pétert, a kommunista...

Elpusztítani mindent, ami magyar – Ez vezérelte Nagy “Borisz” Pétert, a kommunista diktatúra egyik legaljasabb ügynökét

77
0
Az úgynevezett népi-nemzeti értelmiség megtörése, elhallgattatása, illetve alattvalóvá kényszerítése első számú prioritássá vált a kommunista hatalom számára az 1956-os forradalom leverése után. Ők voltak azok az írók, gondolkodók, akik a trianoni katasztrófát követően a nemzeti megújulás programját tűzték zászlajukra. A többi között az ellenük folyó aljas játszmában vitt kulcsszerepet “Borisz” ügynök, aki korábban a Rákosi-diktatúra kiépítésében is oroszlánrészt vállalt. A valódi neve Nagy Péter volt, és több kiemelkedő hazafi tönkre tételében vastagon benne volt. Volt, akit akasztófára juttatott, de az sem bánta meg. Az ő története következik.

“Szar idők – szar emberek”

Németh László, Illyés Gyula, Féja Géza vagy Veres Péter írók, népies gondolkodók nem feltétlenül egyazon politikai, ideológiai platformon álltak, voltak köztük baloldaliak és jobboldaliak egyaránt, viszont abban egyetértettek, hogy Magyarországot mind a náci, mind pedig a vörös terrorral szemben meg kell védeni. Szellemi elődjüknek azt a Szabó Dezsőt tekintették, aki a két világháború között született irodalmi műveiben követendő példaként állította a társadalom elé a sajátosan szép magyar életet, a nemzeti büszkeséget, és a mindig megújulni képes magyar alkotóerőt.

Ezért ’56 után a kádári diktatúra számára alapvető cél volt a Szabó Dezső szellemi örökségével és követőivel való leszámolás. Erre a feladatra vállalkozott a “Borisz” fedőnevű ügynök, alias Nagy Péter.

Előző cikkemben bemutattam, hogy az irodalmi érdeklődésű Nagy Péter, mint meggyőződéses kommunista már a második világháború után is kulcsfeladatot hajtott végre. Azzal, hogy bitófára juttatta az antikommunista Csornoky Viktor diplomatát, kairói követet, sikerült lemondásra bírni Csornoky apósát, Tildy Zoltán kisgazda köztársasági elnököt. Ezzel elhárult az utolsó akadály a magyarokat megnyomorító, totális diktatúra kiépítése elől. Nagy Péter emlékirataiban azzal nyugtázta Csornoky megöletését, hogy azt:

egyáltalán nem bántam meg, később sem.

“Borisz” meg volt győződve, hogy Rákosiék a lehető legjobb világot hozzák el a magyaroknak, aminek nincs is alternatívája. Bár ebben a hitében kissé megingatta elvbarátja, Szász Béla Minden kényszer nélkül című műve, amely önkritikusan és leplező módon írt a “legjobb világról”, a kommunizmus valódi arcáról. A titkos ügynököt azonban ez a felismerés csak még gátlástalanabbá és cinikusabbá tette.

Szar idők – szar emberek

– élete vége felé így nyugtatta lelkét Nagy Péter azzal kapcsolatban, hogy sem a legfőbb értéknek tartott kommunista eszmében, sem a követőiben nem lehet már bízni.

Az az elv vezérelte – miközben tönkretett jónéhány életet –, hogy ha szar is a rendszer, és nem számít semmilyen érték valójában, akkor is legalább ő igazodjon a legjobban az adott körülményekhez és hozza ki a maga számára a legtöbbet a helyzetből. És mennyien lehettek a rendszerben a belügy ügynökei közül, akik hozzá hasonlóan gondolkodtak?! Belegondolni is szörnyű!

“Gyerekkori ismerősöm volt Aczél György”

Nagy Péter a maga kommunista meggyőződését a Kun Béla–Szamuely-féle Tanácsköztársaság időszakára vezette vissza. Ennek későbbi pályafutása során még jelentősége volt:

anyám egy forradalmi mítoszban nevelte fel a fiát. (Anyám) legkedvesebb bátyját, azt ’19-ben kicserélték innen a Szovjetunióval és az ott élt 25 esztendőt.

Vagyis Nagy Péter nagybátyját, mint hithű bolsevikot a kommün bukása utána kicserélték egy, a világháborúban orosz hadifogságba esett személyre. A második világháború és Magyarország német megszállása alatt, követve a családi hagyományt, Nagy Péter Svájcban illegális kommunistaként tevékenykedett, egyetemista csoporttársaival, köztük Szőnyi Tibor későbbi kommunista politikussal, a Rajk-per egyik elítéltjével szervezkedtek, röplapoztak.

Aczél elvtárs kiválasztottja volt

Elkötelezettségét jelzi, hogy 1945 után nem kisebb ember lakásán indult el magyarországi kommunista karrierje, mint Aczél György. Nem véletlen, hogy Nagy épp a kultúra területén végezte ügynöki tevékenységét, ahol úgymond Aczél volt a “pápa”. “Borisz” nem is rejtette véka alá az Aczéllal való régi ismeretségét:

nekem gyerekkori ismerősöm, mondjuk így, gyerekkori ismerősöm volt Aczél György.

Nagy Péter az 1950-es években nagy elánnal vetette bele magát a Szabó Dezső szellemi örökösei elleni harcba. Az irodalomtörténész végzettségű kommunista ügynököt kettős cél vezérelte. Egyrészt bebizonyítani, hogy Szabó Dezső egy antiszemita és fasiszta író volt. (Holott az író németellenessége közismert volt mindig is.) Másrészt szellemi örököseit, tanítványait minimum szakmailag ellehetetleníteni, illetve rács mögé juttatni. Ne feledjük, “Borisz” ekkor már túl volt a nagy művén, Csornoky Viktor akasztófára juttatásán.

Papp István történész kutatása alapján tudható, hogy Nagy Péter a beszervezési kartonjának tanúsága szerint 1951-től végzett ügynöki munkát az Államvédelmi Hatóság számára, és végül 1962 decemberében ért véget ez a kapcsolat. Egyik híres megfigyeltje Örkény István volt, akinek megzsarolásában és megtörésében kulcsszerepet játszott.

A kép jobb szélén, cigarettával a szájában Aczél György, a kádári diktatúra “kultúrpápája”, “Borisz” gyermekkori jó ismerőse. A fotó 1966-ban, a Kossuth Klubban készült. Forrás: fortepan.hu

Örkényt azzal zsarolták Aczélék, hogy akkor adják ki újra műveit, ha az Élet és Irodalom számára készít egy riportot, amelyben kimutatja, hogy a diktatúra elől külföldre disszidáltak élete rosszabbra fordult, mintha itthon maradtak volna. Örkény további megszorongatásához Nagy Péter szállította a jelentést:

Elmondotta Örkény, hogy a Külügyhöz és a Magyarok Világszövetségéhez fordult, hogy adjanak neki ilyen riportalanyt, azonban ez nem sikerült, mert olyan disszidenssel, akinek rosszabb lett volna kint, mint itthon, nem találkoztak. Elmondotta megjelenésével kapcsolatban, hogy annak érdekében sok mindenre képes, de nem akar azért túl nagy megalázást.

“Borisz” árulta el a belügynek a megalázott Örkényről azt a részletet is, hogy az egzisztenciálisan kicsinált író a fizetéséből nem tud megélni, ezért mások neve alatt mindenféle műfajban ír. Az Aczél-féle elnyomó gépezet ezen információ birtokában még keményebb feltételekkel zsarolhatta Örkényt.

Jó zsaru, rossz zsaru

A Kádár-rendszer kultúrpolitikájának (is) kedvelt módszere volt a húzd meg–ereszd meg taktika. Bizonyos, ellenségesnek tartott csoportokat hol megpróbáltak magukhoz édesgetni, hol pedig határozott módon ellehetetleníteni. A népi írók csoportjával szemben előszeretettel alkalmazták ezt a módszert. Ezen a ponton találkozott egymással az ügynök Nagy Péternek és Király Istvánnak, Aczél egyik bizalmasának és tanácsadójának az életútja. Király is Nyugaton, Németországban töltötte egyetemi éveit a ’40-es években, azonban Naggyal és a többi zsidó származású, illegalitásban élő kommunistával szemben ő nem volt következetes antifasiszta ellenálló. Világnézetét tekintve hithű marxista volt haláláig, azonban erősen szimpatizált a népi, nacionalista irányvonallal is. Király István irodalmárként és értelmiségiként meg volt győződve arról, hogy a kommunizmust, a népi gondolatot és a nacionalizmust egységre kell juttatni, össze kell békíteni egymással. Határozottan ellenezte azt a fajta internacionalista, nemzetellenes személetet, amelyet az Aczél-, illetve Nagy Péter-féle kommunista elit képviselt.

Király István irodalomtörténész 1965-ben. A felvétel az Írószövetség Bajza utca 18. alatti székházában készült. Forrás: fortepan.hu

Király Istvánt meggyőződése miatt mindig is gyűlölték az Aczél-féle irányvonalat képviselő kommunisták; benne egy karrieristát láttak, aki csak haszonélvezője kíván lenni a rendszernek, de nem feltétel nélküli híve annak. Királyt a kádári hatalom beállítottsága miatt azonban arra használta, hogy pozitív, méltató állásfoglalásokat tegyen közzé az egyszerre legyűrni és megnyerni óhajtott népi írókról, Németh Lászlóról, Illyés Gyuláról és a többiekről. Ezzel szemben Nagy Péterrel a “rossz zsaru” szerepét játszatták el, ami nem esett nehezére a Szabó Dezső-i örökséget irodalmi szempontból is lehúzni akaró ügynök-irodalmárnak. “Borisz” és Király életútja azonban nemcsak szakmai, hanem magánéleti síkon is közel került, hovatovább összefonódott. Király István felesége Landler Ernőnek, az 1919-es Tanácsköztársaság belügyi népbiztos-helyettesének a lánya, Landler Mária volt. M. Kiss Sándor történész közlése szerint Király István egy alkalommal elmondta neki, hogy kollégája, Nagy Péter szerelmi viszonyt folytatott a feleségével. A kapcsolatból egy gyermek is született, akit Király István a megcsalás ellenére a nevére vett.

“Elszánt, opportunista és aljas. És nem is buta.”

“Borisz” jelleméről sok mindent elárul a Balogh Sándor-ügy is. Az ügynök egyik jelentésében ellenséges beállítottságú személynek nevezte Balogh Sándort, az Írószövetség könyvtárosát, aki szoros kapcsolatot ápolt az emigrációban működő Szabó Dezső-emlékbizottsággal. Ez volt az a csoport, amelyik az író szellemi örökségét ápolni hivatott volt. “Borisz” célja azonban épp az volt, hogy ezt az életművet besározza, ezért különösen is ellenségesek a Balogh Sándorról szóló jelentései. Balogh legfőbb “bűne” az volt, hogy Nagy Péter kérdezősködései ellenére sem volt hajlandó terhelő kijelentéseket tenni a népi írókra, illetve az együttműködést is elutasította. Valamit talán megsejthetett a túlbuzgó irodalmár szándékait illetően. Mindenesetre “Borisz” bosszúból aljas jelentéseket írt Baloghról, akit ennek nyomán 1962 nyarán letartóztattak és börtönbe vetettek. “Borisz” ügynöki tevékenysége révén ugyanakkor eljárások indultak Szabó Dezső más követői ellen is. Ezek közül a Zsigmond Gyula és társai elleni per a legismertebb, amelyben Püski Sándort is elítélték.

Püski Sándor az első sorban balról a második. A diktatúra alatt, az amerikai emigrációban is következetesen képviselte feleségével a népi-nemzeti gondolatot. A rendszerváltás után könyvkiadót nyitott Magyarországon is. Forrás: fortepan.hu

Nagy Péter végtelen cinizmusát jól jellemzi az a jelentés, amelyben a megfigyelt Balogh Sándorról ír, aki a hatalom megvesztegetése ellenére sem volt hajlandó bemocskolni magát, meggyőződését és árulóvá lenni:

Balogh Sándor ellenséges beállítottságát és anyagi függőségét bizonyítja, hogy nem harapott a felkínált lehetőségekre sem. Nem kapott azon, hogy ő mint névtelen könyvtáros egy tanulmány kapcsán a köztudatba kerülhetne és ezzel előkészíthetné saját Szabó Dezső kutatásai megjelentetését, továbbá kis fizetése mellé munka nélkül pár ezer forintot kereshetett volna, ami szintén szokatlan.

Az önmagával és eszméivel is többszörösen meghasonlott ügynök csak gúnyosan és megvetően tud tekinteni egy emberre, aki nem megvehető. Próbálnám sajnálni “Boriszt”, de nehéz egy olyan embert szánni, aki annak ellenére, hogy csalódik a kommunizmusban és követőiben is, önös érdekből, illetve a túlélés érdekében mégis százszázalékosan kiszolgálta a diktatúrát. Később munkája elismeréseként megkapott mindent a rendszertől: MTA rendes tagságot, akadémiai fokozatokat, igazgatói posztot a Nemzeti Színházban. Nagy Pétert 2010-ben bekövetezett halálakor tisztes nekrológokban méltatta a balliberális sajtó, ügynökmúltjáról szemérmesen hallgattak, nem vetették papírra első áldozatának, Csornoky Viktor kairói követnek a “Boriszról” írt rövid jellemzését sem:

Nagy Péter attasé, kommunista, a Nagy Adorján színész fia, elszánt, opportunista és aljas. És nem is buta.

A Elpusztítani mindent, ami magyar – Ez vezérelte Nagy “Borisz” Pétert, a kommunista diktatúra egyik legaljasabb ügynökét bejegyzés először a PestiSrácok jelent meg.

A fényképek feltöltője és a cikk írója