Iszonyúan nehezen viseli a kommunizmusból megörökölt színházi és filmes elit, hogy megszűnt a képzés felett gyakorolt, hét évtizedes korlátlan uralma. Kézről-kézre adják a hisztirohamot, viszont most olyanhoz került a stafétabot, akinél senki sem horgadhat fel a kommunista jelzőn. Székely Gábor Kossuth-díjas filmrendező nyílt levéllel – a ballib megmondóemberek fő fenyegetési és ideológiai helyreutasítási módszerével – vette tűz alá Vidnyányszky Attilát, bevetve minden rendezőlegendai presztízsét. Mindössze az a hiba ebben, hogy a politikai érdekeken sopánkodó, demokráciáért aggódó Székelynek nagyon kellemetlen előélete van antidemokratikus politikai érdekek kiszolgálása terén.

A kommunizmusban érlelt rendezők Zsámbéki Gábor által megkezdett hisztijét most Székely Gábor Kossuth-díjas filmrendező folytatta, és nyílt levélben fordult Vidnyánszky Attilához. Emlékezetes, hogy Zsámbéki azonnal szerződést bontott a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel, miután Vidnyánszkyt nevezték ki az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökévé. Zsámbéki nyíltan nem mondta ki, de az általa megosztott videóval hatalmaskodó elnyomásra utalt. Őt követte a lemondásban Gáspár Máté, aki már a Krétakör Színház irányítójaként, majd az Open Society Institute művészeti és kulturális programjának vezetőhelyetteseként bizonyította elkötelezettségét a nyílt társadalom szélsőliberális ideológiája mellett. Az egyetem szenátusa a minőséget és hagyományt semmibe vevő erőszakos térfoglalást emlegetett, de egyre világosabban látszik, miféle hagyomány semmibe vétele fáj nekik igazán.

Az elmúlt ötven év

A harmadik távozó legenda ugyanis Székely Gábor lett, aki nyílt levélben próbált nyomást gyakorolni Vidnyánszkyra. A Kossuth-díjas rendező felvonultatta mindazt a rettenetes pátoszt meg feketeöves vádaskodást, amihez a társadalom egy-egy szegletéből kiszoruló kommunista-posztkommunista sejtek rendszerint fordulni szoktak szorult helyzetükben.

[…] ön a Színház és Filmművészeti Egyetem ellen intézett támadásaival az elmúlt ötven év magyar színháztörténetének politikai érdekek szerinti átírásában aktív szerepet vállal

– rója fel a kuratórium elnökének. Az elmúlt ötven év 1970-ben kezdődött, a szocializmus zenitjén. Székely szerint éppen akkoriban kezdődtek demokratikus társadalmi változások Magyarországon, amelyeket a kultúra fogalmazott meg képekben és szavakban. Hogy milyenek, azt szerencsére szintén Székely Gábortól tudhatjuk.

Az ideológiai elköteleződés csak akkor jó, ha kommunista

A Szolnoki Szigligeti Színház igazgatójaként szólalt fel 1975 márciusában a Magyar Szocialista Munkáspárt 11. kongresszusán, ahol nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy Szolnok megye kommunistái küldöttként érdemesnek tartották őt delegálni „pártunk” legmagasabb fórumára – olvasható a Népszabadság korabeli tudósításában (lásd alább). A beszámoló szerint az ötnapos, ünnepélyes kongresszuson „Tovább a lenini úton!” díszfelirat és Marx, Engels meg Lenin szobrai alatt beszélték meg a szocialista jövőt olyan illusztris résztvevők, mint Kádár János, Biszku Béla, Apró Antal, de maga a nagy Brezsnyev elvtárs, továbbá Gustáv Husák csehszlovák és Todor Zsivkov bolgár első titkár elvtárs is tiszteletét tette. Itt szólalt fel a fiatal rendező, Székely Gábor, és világnézetileg elkötelezett (értsd: kommunista ideológiájú) színházat szorgalmazott. Nyíltan kifejezett pártelköteleződését 1978-ban a Nemzeti Színház főrendezői posztjával honorálták.

A Népszabadság korabeli tudósítása Székely Gábor, a független színház- és filmművészet tántoríthatatlan barátjának beszédéből.

Színházunk és a legtöbb vidéki színház igyekszik olyan új, a mához szóló, a jelenünket tükröző, a jelen kérdéseire választ kereső, világnézetileg elkötelezett színházat létrehozni, amelyben szórakoztatnak, és egyben formálják az új szocialista embert – tudósít a Népszabadság.

Íme, azok a demokratikus társadalmi változások, amelyeket a kultúra fogalmazott meg a 70-es években, és amelyek máig olyan sokat jelentenek Székely Gábornak. Ennél nyilvánvalóbban aligha lehetne megfogalmazni, mi a baj azzal, hogy a rendszerváltás gyakorlatilag érintetlenül hagyta a színházi és filmes világot. Azt a színházi és filmes világot, amely a kommunista ideológia egyik fontos terjesztője volt, majd 1990 után zökkenőmentesen vált az ugyancsak a nemzetköziségben utazó szélsőliberalizmus és nyílt társadalom ideológiájának terjesztőjévé. Székelynek egyébként az 1975-ben ilyen nyíltan kifejezett kommunista elköteleződését 1978-ban a Nemzeti Színház főrendezői posztjával honorálták.

Új szervezettségű színházakra van szükség. Új műhelyekre, amelyek segítségével nemcsak a magyar színházművészet léphet jelentősen előre, hanem általuk megvalósulhat pártunk művelődéspolitikája, a tudati és esztétikai nevelés, a munkásművelődés, az ifjúság művelődése éppen úgy, mint a szocialista gondolkodás alakítása, az emberek erkölcsi-ideológiai nevelése, a szocialista, kommunista ember megformálása.

Ezt írta az a Székely Gábor, aki most, politikai érdekek kiszolgálásával, politikai megbélyegzéssel vagdalkozik. Az a Székely Gábor, aki „pártunk” művelődéspolitikáját kiszolgálva akarta ideológiailag nevelni és megformálni a kommunista embert. Most ugyanez a Székely Gábor a magyar emberek közérzetének kifejezését és a világról való árnyalt gondolkodást kéri számon Vidnyánszky Attilán. Amikor nem a kommunizmus építése a cél, hanem azzal teljesen ellentétes konzervatív politikát folytat a kormány, akkor hirtelen már mégsem akar pártot meg ideológiai nevelést a rendezőlegenda.

Székely Gábor értelmiségi tájolású portréja. Fotó: MTI/Czimbal Gyula

„Vádold meg az ellenfeled azzal, amit te csinálsz!”

Végezetül erős morális látleletet is kiállított önmagáról.

Súlyos tévedéseiért kérjen bocsánatot, vagy szégyellje magát!

– szúrta oda dörgedelmes nyílt levele végén Vidnyánszkynak, bemutatva, hogy a kommunistában tényleg nincs semmiféle gátlás, és kizárólag a hatalmi érdekek vezérlik. Ha ugyanezt az erkölcsi szintet továbbadta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen általa kinevelt nemzedékeknek is, akkor egy kicsit közelebb kerültünk ahhoz, miért nem jó a magyarok közérzete 30 évvel a rendszerváltás után sem.

A szakma tele van történetekkel

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében ugyanaz a kommunista klikk veri a habot, amely a pártállami szólamokat a szabadság, tolerancia, demokrácia jelszavakra cserélve ugyanúgy dominánsan jelen van a színház- és filmművészetben, mint az oktatásban és számos más társadalmi szegmensben, ahol nem történtek komoly személyi változások a rendszerváltáskor. A kommunista államhatalom ugyanis az élet minden területére beavászkodott a maga 43 éve alatt, mindenhol gőzerővel nyomta az ideológiai agymosást, az ezt végző emberek pedig nagyon sokfelé a rendszerváltás után is érintetlenek maradtak. Amikor Vidnyánszky Attila egy liberális kör komoly nemzetközi hálózatáról beszél, és azt mondja, a „szakma tele van történetekkel, hogyan lehetetlenítettek el embereket”, az éppen a teljes rendszerváltás elmaradása miatt nemcsak a szocialista időkre vonatkozik. Az akkor hatalmi helyzetbe rakott emberek, körök azóta is szolgálják azt az ideológiát, amelynek a hatalmukat köszönhetik, építik a saját belterjes köreiket, és eközben a magyar emberek közérzetének kifejezéséről prédikálnak. A magyar emberek közérzete viszont nem a kommunizmus, és nem egy-egy belterjes kommunista kör bújtatott uralkodása a többségen.

A találatért SZDSZ utolsó elnökeként híressé vált Retkes Attilát illeti dicséret, aki megosztotta a Facebookon Székely Gábor gátlástalan vádaskodásának hátterét. A bújtatottan máig óriási befolyással bíró kommunista kör erejét pedig sejteti, hogy Retkes Attila utóbb mégis inkább eltávolította a bejegyzést.

A Óriási lebukás: világnézetileg elkötelezett színházat akart a kommunizmusban Székely Gábor, aki most politikafüggetlen és árnyalt színházat követel bejegyzés először a PestiSrácok jelent meg.

A fényképek feltöltője és a cikk írója