[sz]Fotó: Puskás Akadémia / Facebook[sz]

Csonka fordulót rendeztek az NB I-ben, hiszen vasárnap nem játszották le a Puskás Akadémia-Budapest Honvéd meccset, miután kiderült, hogy koronavírusos játékos van a felcsútiak keretében – írja a 24.hu.

A lap a romániai Prosportra hivatkozva azt írja,

összesen nyolc játékos fertőződött meg, köztük a nyáron igazolt román támadó, Alexandru Baluta, akinek egyébként szombaton volt az esküvője.

A Puskás Akadémia augusztus 22-én a Kisvárda ellen lépne pályára a második körben, de ami ennél is érdekesebb, hogy

27-én az Európa Liga-selejtező első fordulójában a svéd Hammarbyhoz látogatna az előző hazai idény bronzérmese.

A Prosport svéd újságírókra hivatkozva azt írja, egyelőre nem került szóba a meccs halasztása, de csak a negatív teszttel rendelkező játékosok utazhatnak el a Puskás Akadémiából.

A 24.hu arról is ír, hogy nemrég a BL-előselejtezőben az északír Linfield úgy jutott tovább, hogy pályára sem kellett lépnie, mert ellenfelénél, a koszovói Dritánál két játékos tesztje is pozitív lett.

A fényképek feltöltője és a cikk írója