Elhunyt Szebeni András fotóművész – közölte a hírt Facebook-oldalán Kincses Károly.

„Szebeni András fotográfus nagyon tudott élni. És most nagyon meg tudott halni” – írja a muzeológus. Hozzáteszi:

„Megszűnt a Szebeni jelenség. Maradtak a képei, a könyvei, maradtak a történetek, és maradtunk mi, a barátai.”

Szebeni András 1946. április 30-án született Budapesten, és fotóriporterként kezdte pályáját 1972-ben a Nők Lapjánál, végigjárva a ranglétrát, majd a Playboy magyar kiadásánál dolgozott művészeti igazgatóként, de emellett számos hazai lapban voltak látható portréi és riportjai. Alapítója volt a Magyar Fotóriporterek Társaságának, és elnökségi tagként vett részt a Magyar Fotóművészek Szövetsége munkájában.

Portré- és színházi felvételein túl számos dokumentarista, témájukban igen változatos sorozatot is készített eddig majd ötvenéves pályafutása során: 1978-ban az Unesco támogatásával Thaiföldön kábítószerfüggőkről és kezelésükről készített sorozatot Angyalok városa címen, 1981 és 1983 között Téboly terápia stigma című sorozatában a magyar elmegyógyintézeteket fotografálta végig, Boldogok, akik a házadban laknak címmel a nyolcvanas években Magyarországon fellelhető négy szerzetesrend kolostorait fényképezte, és a magyar sikerkonyhákat is rögzítette és bemutatta (Sikerkonyhák, sikerreceptek) – írja róla a Mai Manó Ház blogja.

A fényképek feltöltője és a cikk írója