Néhány hete még az a hír járta, hogy bár időben bemutatják majd az iPhone 12-őt, ám csak később kerülnek majd forgalomba, ám a legfrissebb infó szerint sajnos a bemutató is néhány héttel később várható.

Bár még ez sem az Apple-től származó infó, ennek ellenére a Jon Prosser-től származó dátumokat érdemes komolyan venni, hiszen az úriember nagyon megbízhatónak számít, és az iPhone SE megjelenését is már márciusban elárulta, ami később igaznak is bizonyult.

Az információi szerint a bemutató nagyjából egy hónapot csúszik, és október 12-én ismerhetjük majd meg az Apple idei modelljeit. Ekkor veszi majd kezdetét az előrendelési időszak is az iPhone 12 és iPhone 12 Max változatokra, amelyeket egy héttel később, október 19-től kapnak majd kézhez az újdonsült tulajok, és ekkor kerül majd a boltokba is.

A Pro modellek esetében azonban várni kell majd, hiszen ezeknek előreláthatólag csak novemberben indul majd meg a forgalmazása. Ezek az iPhone 12 Pro és iPhone 12 Pro Max névre hallgatnak majd, és ezek lesznek az idei széria csúcsmodelljei. Ebben az évben tehát összesen 4 új típus kerül majd bemutatásra.

Ezen kívül Jon még egy bemutató időpontját elárulta, amely mindössze 3 hét múlva, szeptember 7-én lesz esedékes. Itt azonban nem várható nagy felhajtás, hiszen itt az idei iPad és Apple Watch széria kerül majd bemutatásra. Bőven kapunk tehát majd újdonságot a következő hónapokban az Apple-től, és kíváncsian várjuk, hogy ezek milyen újításokkal próbálják majd eladni magukat.

Forrás: GSMArena

The post Ekkor érkezhet az iPhone 12 széria appeared first on Techlabor.

A fényképek feltöltője és a cikk írója