Autóját akarta felgyújtani, és ezzel biztosítási csalást elkövetni az a 66 éves brazil nyugdíjas, akinek köszönhetően végül 673 hektárnyi esőerdő égett porig Brazíliában – írja a Daily Mail.

A magát dörzsöltnek gondoló nyugdíjas komoly fedősztorival állt elő, amikor a rendőrök kihallgatták:

elmondása szerint éppen hazafelé vezetett autójával, amikor egy kihalt útszakaszon két motoros bandita keresztezte útját.

Heli Barroso Martinst fegyverrel kényszerítették arra, hogy adja át értékeit és szálljon ki az autóból, ám miután hiába próbálták meg beindítani a kocsit, felgyújtották azt, és elmenekültek a helyszínről. A férfi életét féltve rohant be az erdőbe, majd csak ezt követően hívta fel egy barátját segítségért – állt a vallomásában.

A rendőröknek azonban gyanús lett a férfi története, ráadásul a tűzszerészek jelentése szerint a kocsit előzetesen benzinnel locsolták végig jó alaposan, és azt követően felgyújtották. De más gyanús jelek is voltak: a férfi azt állította, kirabolták, ám a telefonja nála volt. Mikor bejelentette a rendőrségen a bűntényt, teljesen higgadt volt. A két barátja, akik felvették őt az erdőben, szintén azt állította, hogy a férfi nem volt feldúlt. Ráadásul ruházata is tiszta volt, nem látszódott rajta dulakodás jele.

A rendőrség ezt követően kikérte a környező benzinkutak biztonsági kameráit. Az egyik felvételen jól látszik, hogy a férfi előző nap vett egy kanna benzint, amelyet aztán a kocsijába rakott.

Mikor a rendőrség kérdőre volta, azt válaszolta, hogy csupán egy barátjának vitte, ám a nevét már nem tudta megmondani.

Martinst végül biztosítási csalás elkövetésével és természetvédelmi területen végzett szándékos gyújtogatással vádolták meg. Amennyiben bűnösnek találják, 15 év börtönt is kaphat. Ha sikerült volna a biztosítási csalás, 25 ezer brazil realt, azaz nagyjából 1,4 millió forintot kapott volna a biztosítótól.

Az égő autóról átterjedt a tűz a környező védett esőerdőkre, és olthatatlanul lángolt az erdő három napon át.

Összesen 72 tűzoltó oltotta a lángokat 17 autóval és két helikopterrel. Mire sikerült megfékezni a lángokat, addigra összesen 673 hektárnyi, azaz kb. 1250 focipályányi esőerdő égett le.

Isabela Bernardes, a helyi nemzeti park vezetője elmondta, hogy évtizedek kellenek majd a terület regenerálódásához. Számításaik szerint több száz állat lelhette halálát a tűzben.

[kapcsolodo]csaknem-3-milliard-allat-halt-meg-vagy-menekult-el-a-nagy-ausztral-tuzvesz-miatt[kapcsolodo]

A fényképek feltöltője és a cikk írója