[sz]Fotó: Illusztráció/Pixabay[sz]

Intézmények sokasága akaratán kívül került be a programba – írja a Népszava. Szerintük ez azt jelzi, hogy a vártnál kisebb volt a valódi érdeklődés.

Szerdai közleményében azt írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy hogyaz állami intézményfenntartók felmérése és az intézményvezetők kérése alapján az ősszel 491 állami fenntartású intézmény feladatellátási helyén indul el az iskolaőrség működése.

[kapcsolodo]ezekben-az-iskolakban-lesz-iskolaorseg-szeptembertol/[kapcsolodo]

A Népszava azt írja, hogy a körkérdésük nyomán az derült ki: “sok iskolát meglepett, hogy felkerült a listára, hiszen nem is kértek iskolaőröket”.

“Mi ezt nem kértük, valószínűleg a szakképzési centrum dönthetett erről” – mondta a lapnak Schnider György, a békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakgimnázium és Kollégium igazgatója. Nem tartják indokoltnak a jelenlétüket, a Vásárhelyi az országos iskolai rangsorokon rendre előkelő helyen szerepel, és szerintük egyáltalán nem jellemzők náluk az erőszakos esetek.

[next]

A lap beszámol róla, hogy Budapesten az Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában és Szakgimnáziumban is meglepetést okozott, hogy őröket kapnak, mert nem kérték, a vezetés szerint nincs is szükség őrökre.

“Olyan iskolában lehet szükség iskolaőrre, ahol idősebb, illetve problémás gyerekek vannak, a mi esetünkben ilyenről nincs szó” – mondta a Népszavának Tillinger Péter, az intézmény igazgatója.

“Bízom benne, hogy az iskolaőrségek felállítása nem az iskolák megbélyegzéséhez fog vezetni” – tette hozzá.

A csütörtöki kormányinfón az iskolaőrökről is beszélt Gulyás Gergely, miután szerdán nyilvánosságra került a lista, hogy melyik iskolákban lesznek őrök.

A miniszter azt mondta: ha egy iskola azt kéri, nem akar őrt, mert az ő intézményébe nem kell őr, akkor az iskola vegye fel a belügyminisztériummal a kapcsolatot, és velük beszélnek majd arról, hogy mit lehet és mit nem.

Ha van alapja a kérésnek, hogy nem akarnak iskolaőrt, akkor teljesíti. A miniszter ugyanakkor nem látja reálisnak, hogy egy iskola visszautasítaná az iskolaőr jelenlétét.

A fényképek feltöltője és a cikk írója