[sz]Fotó: MTI/Bruzák Noémi[sz]

Több mint 301 milliárd forintot vett ki a koronavírus-járvány miatt létrehozott gazdaságvédelmi alapból a kormány – számolt be róla a Portfolio.hu a keddi Magyar Közlöny alapján.

A megjelent határozat szerint több területre is csoportosítottak át milliárdos összegeket azonnali határidővel.

A legtöbb pénzt a Magyar Falu Program kapta: 40 milliárdot az alprogramok támogatására, további 22 milliárdot a falusi útalapra fordítanának. Autóbuszos személyszállítási közszolgáltatásokra 32,6 milliárdot, a vasúti személyszállításra pedig összesen 39 milliárdot költenének.

A párnagáz szerződés megszüntetéséhez 24,6 milliárdot, a külgazdaság fejlesztéséhez pedig 23,9 milliárdot vett ki a kormány, emellett 20 milliárdot kapott a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.,vagyis a kukaholding, a Paks II. Atomerőmű Zrt. pedig 15,1 milliárdot.

A 301 milliárdból a legkevesebb összeget a Klebelsberg Központ felújítására, Pénzügyminisztérium, Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság beruházásaira, a regionális víziközmű társaságok támogatására és területfejlesztéssel összefüggő feladatokra csoportosították át.

[kapcsolodo]/gazdasag-a-jarvany-masodik-hullama-az-elsonel-is-fajdalmasabb-lehet-a-szakerto-szerint-ha-ujra-boltok-gyarak-irodak-bezarasara-kenyszerul-az-orszag/[kapcsolodo]

A fényképek feltöltője és a cikk írója