A mai világra már nem igazán jellemző, hogy ezüstből készült evőeszközökkel egyenek, ahogy az sem, hogy hatalmas órák kattogjanak a nappali kellős közepén. Régen a csicsás és a különböző stílusokban díszített tárgyak voltak népszerűek. Gondoljatok el egy antik szobát, ahol csak úgy hemzsegnek az olyan dolgok, mint varrógép, falióra, fésülködőasztal, íróasztal, matyó mintás tapéta és a többi. Mai szemmel ez számunkra nagyon ízléstelen lenne és nem mellesleg sok is. A legtöbb ember ma már a letisztult stílusokat részesíti előnyben, ahol leginkább a földszínek és világos árnyalatok kapnak helyet. Amikor szimplán átugrunk a nagyihoz, és megnézzük milyen kincsek vannak a padlásán akkor ámulunk és bámulunk, mivel olyan jellegű antik tárgyakra bukkanhatunk, amiket soha nem láttunk. Mai posztunkban ilyen képeket hoztunk el nektek, és az első dolog ami eszünkbe jut ezek láttán, hogy mennyire menőek, de semmi pénzért nem tennénk őket ki a házunkban.

1, Egy ma már antiknak mondható glimmlámpa, amiben az izzószálat rózsává alakították. Zseni volt, aki kitalálta.

2, Így néztek ki a 20-as években a kenyérpirítók. Szerintetek is menő?

3, Mintha újra visszatért volna a Rock’n’Roll korszaka. Milyen menő már ez az antik zenegép.

4, Egy régi madzagtartó, ami megakadályozta, hogy az egész gombolyag összegabalyodjon.

5, Antik stílusú íróasztal, amit valaki rendkívül igényesen alakított ki.

6, A régi időkben ilyen varrógépekkel varrták a kelméket a hölgyek.

7, A nagynéném adta nekem ezt a takarót, ami a régi viktoriánus kort idézi fel bennem.

8, Egy antik mikroszkóp, amit még a dédapám használt a kutatásai során.

9, Egy régi láda, amiben az emberek a csomagjaikat vitték, mikor elutaztak.

10, Grúziában vettem ezt a cicás órát, ami nekem vintage stílusúnak tűnt,de az eladó állította, hogy ez antik.

11, Antik ezüst étkészlet, amit csak nagy, nívós alkalmakkor vettek elő az előkelőségek.

12, Ez egy nagyon-nagyon régi szovjet rádió, ami olyan jól meg lett csinálva, hogy mind a mai napig működik.

13, Egy régi italszekrény, amiben a gazdagabb emberek elit és különleges italaikat tárolták.

14, Antik szemüvegek, melyeknek egyedi kialakítása van. Van köztük napszemüveg és normál szemüveg is.

15, Íme egy gyönyörű antik telefon. Emlékeztek a 101 kiskutya című mesére? Szörnyellának is ilyen telefonja volt.

16, Íme nagyapám antik órája, ami még minidig működik. Tudta az öreg, hogy mibe fektesse a pénzét.

17, A dédapám imádott sakkozni. Ez a sakktábla már generációk óta a családunké volt és nemrég én örököltem meg.

18, Ezt a 30-as évekbeli Fordot a nagyapám újította fel. Nagyon szép munkát végzett. A fényezésben látszik, hogy ott ül a garázsajtó előtt.

19,Egy Biblia, mely 1882-es kiadású. Elképesztő milyen szépen néz ki. Ma már ilyeneket nem kapni.

20, Ez a fésülködő tükör a nagymamámé volt, de ő elhunyt és rám hagyta. Hihetetlen, hogy régen milyen szép munkákat adtak ki a mesteremberek a kezek közül.

Ti találtatok már ezekhez hasonló tárgyakat?

The post 20 kép, ami bemutatja, hogy mai szemmel mennyire menőnek tűnnek a régi idők antik tárgyai appeared first on BővebbenPortál.com.

A fényképek feltöltője és a cikk írója