Épphogy visszaadta a román állam az erdélyi Kemény-család kastélyát a második világháborút követő vagyonelkobzások után, ismét szemet vetettek a magyar történelem egyik legjelentősebb múlttal rendelkező várára. 

A Marosvásárhelytől 50 kilométerre található marosvécsi Kemény-kastélyról az első írásos emlékek az 1200-as évekből származnak. A várnak olyan tulajdonosai voltak, mint a Bánffy család, Báthory Zsigmond, Bethlen Gábor, II. Rákóczi György és Kemény János erdélyi fejedelem. Ebben a várban írta meg Werbőczy István a Tripartitumot, vagyis a “Nemes Magyarország szokásjogának Hármaskönyvét”. 

A kastély az 1600-as évektől kezdődően a Kemény család tulajdonában áll. Egyik legismertebb tulajdonosa Kemény János, a két világháború közötti erdélyi magyarság egyik legmeghatározóbb kulturális alakja. Báró Kemény János alapította meg a marosvécsi Helikon írói munkaközösséget, amelynek többek között Áprily Lajos, Bánffy Miklós, Kós Károly, Nyírő József, Reményik Sándor és Tamási Áron is a tagja volt. Emellett Kemény János virágoztatta fel a kolozsvári színházat és ő szervezte meg a marosvásárhelyi Székely Színházat is. A második világháborút követően a várat és minden erdőt elvettek a családtól. A Kemény-kastélyból Ceaușescu idején elmegyógyintézetet alakítottak ki. 

A román rendszerváltást követően a család visszaigényelte a kastélyt, amelyet hosszú jogi procedúra után 2014-ben újra birtokba is vehettek. Nem tartott sokáig az öröm, hiszen a román állam pert indított a Kemény-családdal szemben, pontosabban Kemény Jánost, a két világháború közötti Románia egyik legnagyobb művelődésszervezőjét akarják utólag háborús bűnösnek titulálni, ezzel pedig lehetőség nyílna újra mindent elvenni a családtól. Az erdőket és a kastélyt is. 

Július 9-én kellett volna a ploiești román bíróságnak ítélet hoznia a Kemény-család ügyében, azonban a törvényszék elhalasztotta a döntéshozatalt egy héttel. 

A videót készítette: Bohár Dániel, Miklósvölgyi Csaba, Pál Tamás és Jánosi Zsolt

A Román térhódítás – erdélyi magyar kastélyokat vennének el Trianon után 100 évvel (PS-videó) bejegyzés először a PestiSrácok jelent meg.

A fényképek feltöltője és a cikk írója