Anyagi érdekek fűzhetik Balatonfűzfő exjobbikos főtüntető önkormányzati képviselőjét, hogy segítette az előző polgármester által kezdeményezett testületfeloszlatást – tudta meg a PestiSrácok.hu. Napok óta hangos a média attól, hogy a Balaton-parti városban bajok vannak: a polgármester asszony stílusa miatt: egymás után állnak fel a hivatali dolgozók, majd a képviselőtestület is megszavazta az önoszlatást, még mielőtt az egész hivatal működésképtelenné vált volna a távozók miatt. Azt már csak a Magyar Nemzet írta meg, hogy a független városvezető vélhetően jól előkészített puccs áldozata. Szanyi Szilviát a  lapnak adott nyilatkozata szerint megválasztása óta igyekeztek minden létező eszközzel, módszerrel ellehetetleníteni. A háttérben pedig az előző ugyancsak független, de régi baloldali polgármester áll, aki a választási kampányban még a KDNP-be is kész lett volna belépni, csak hogy megtarthassa a polgármesteri széket. Az önoszlatásról szóló előterjesztést a 7 fős testületből négyen írták alá, köztük Soós Gábor. Az egykori jobbikos képviselő általunk fellelt Facebook posztok és kommentek alapján ügyesen hangolt a polgármester ellen, kvázi megágyazott a puccsnak. Erre az általa leírtak az egyik megközelítés, mi egy másikat találtunk. Nyilvános cégadatok és közbeszerzési adatok igazolják, hogy Soós képviselő a polgármesterváltás előtt az önkormányzatból élt, vállalkozásának gyakorlatilag teljes bevételét éveken át a várostól kapott munkák tették ki.

Balatonfűzfő, a Balaton keleti kapujánál fekvő tóparti település sora nem először hányattatott az idők során. Még 10-15 évvel ezelőtt is az ipari tevékenység keserítette meg a kisváros életét, ami ahhoz már túl kevés volt, hogy jól éljen belőle a település, ahhoz viszont túl sok, pláne a kísért szaghatásokkal, hogy beinduljon a turizmus. Ha a vendégekért és ezzel a fejlődésért vívott harc nem lenne elég, belső vitákból, politikai csatározásokból már korábban is kijutott a fűzfőieknek. A beruházásokat, fejlesztéseket szinte kivétel nélkül mindig hangos viták, közéleti harcok kísérték.

Az előző szocialista polgármester a KDNP-be is belépett volna

Az előző polgármester, Marton Béla  1990 óta erősítette az MSZP-t, igazi régi pártkatona, aki ugyanakkor az utóbbi időben igyekezett a jobboldali kormányokkal jóban lenni. 2019 tavaszán ugyan még azt nyilatkozta, hogy nem fog kilépni a pártból, mert akkor köpönyegforgatónak tartanák. Aztán ahogy közeledett az önkormányzati választás, mégis csak vette a kalapját és megpróbált a kormánypárti oldalon politikai támogatottságot lelni. Bejelentkezett a KDNP-be, sőt az a kaotikus helyzet is előállt, hogy a kisebbik kormánypárt megyei elnöke a támogatásukat is neki adta volna polgármesterjelöltként, annak ellenére, hogy a Fidesznek volt saját jelöltje Lajkó Frigyes személyében. Végül Marton terve elbukott, amit választási vereség is követett. Októberben – igaz csak 38 szavazattal, de – Szanyi Szilvia lett a befutó.

Szanyi Szilvia 8 éven át volt önkormányzati képviselő, valamint a Balatonfűzfő-Litér Turisztikai Egyesület alapítója, elnöke, mindkét minőségében folyamatosak voltak a konfliktusai Marton Bélával. Olyannyira, hogy ennek hatására az önkormányzat még a turisztikai egyesületi tagdíjat sem fizette ki. A több milliós elmaradt kötelezettségért az egyesület pert indított az önkormányzat ellen és azt egy évvel a választás előtt jogerősen megnyerte a Győri Ítélőtáblán. 

Szanyi Szilvia: “a négy képviselő a megválasztásomtól kezdve az ellehetetlenítésemen dolgozott”

Ilyen előzmények után nyerte meg a polgármester-választást Szanyi Szilvia, lehetetlen helyzetben, kisebbségben. A képviselőtestület két fideszes tagja, Lajkó Frigyes alpolgármester és Keil Norbert együtt tudott dolgozni a független polgármesterrel, de a további négyfős, papíron független, de politikai előéletüket ismerve ellenzéki csapat volt többségben. 

Szanyi Szilvia a önoszlatás után közösségi oldalán közleményben azt írta, visszautasítja a vádakat. Felidézte, hogy az önoszlatási indítványt az után nyújtotta be a négy képviselő, hogy ő egy ad hoc előterjesztést nem fogadott be a napirendi pontok közé a rendkívüli testületi ülésen. Tette ezt azért, mert a kormányhivatali álláspont szerint rendkívüli testületi ülésen csak olyan napirendről lehet dönteni, amit a nyilvánosság előzőleg megismerhetett. Ezért mindössze annyi történt, hogy javaslatot tett, miszerint az előterjesztést egy másik időpontban vitassák meg, a megfelelő előkészítés után. Ezt már a képviselők nem támogatták. 

Ez a négy képviselő a megválasztásomtól kezdve az ellehetetlenítésemen dolgozott. Ez egy kidolgozott terv szerint folyt, aminek az első fázisa a kikészítésemre irányult. Arra számítottak, ha folyamatos nyomás alatt tartanak, felállok

– írta Szanyi Szilvia. Hozzátette azt is, hogy minden elképzelését, tervét leszavazták, hatásköreit minden létező eszközzel próbálták csökkenteni, elvonni.

A polgármester bejegyzési alatt temérdek hozzászólásban biztosították támogatásukról a fűzfőiek. Szanyi Szilvia ugyanis újra elindul a posztért. A kommentek között többen is megjegyezték, hogy a testületet feloszlató négyes ősz óta készült erre, mert nem tudják, nem akarják elengedni a hatalmat és a mézes bödönt. 

Az egyik főpuccsistának igen csak jövedelmező volt az előző vezetés

A független ellenzéki csapat vezéregyéniségének, hangadójának például biztosan jó mézesbödön volt az előző vezetés. A kalandos múltú Soós Gábor Facebookon, balatonfűzfői csoportokban és saját oldalán is folyamatosan támadta a polgármestert.

Az utóbbi hetekben éppen az ő posztjaiban lehetett arról olvasni, hogy Szanyi Szilvia stílusa mennyire kifogásolható, hogy miatta távoznak hivatali dolgozók, és azért kell feloszlatni a testületet, mert annyian mennének el, hogy az működésképtelenné válna.

   

Utánajártunk és kiderült, hogy Soós nem véletlenül tart ki ilyen hűségesen a volt polgármester mellett. Marton Béla vezetése alatt kiváló üzleteket kötött az önkormányzattal. Cége, melynek ő az egyedüli tulajdonosa, 2017-ben és 2018-ban is megkapott egy-egy nagyberuházást a közbeszerzés során. Pikáns, hogy a vállalkozás bevétele a nyilvános cégadatok szerint alig több, mint a város honlapján szereplő projekt összegek, azaz ez a két munka tette ki az éves bevétel jelentős részét. 

Dr. Soós Gábornak az Opten szerint két cége van. A Gyémánt 48 Kft és a BAUSTONE 48 Kft. Az előbbi bevétele évek óta kereken nulla forint. A BAUSTONE Kftnél éves nettó árbevételként, azonban 2017-ben 27 millió 764 ezer forint, 2018-ban 13 millió 971 ezer forint szerepel, az azt megelőző években elenyésző, mindennek töredéke. 

A céget Balatonfűzfő város honlapján a közbeszerzéseknél is megtaláltuk, 2017-ben és 2018-ban. A Fövenyfürdő fejlesztése projekt nyertes kivitelezőjeként 11 millió 362 ezer forintot, a tobruki strand fejlesztése projekt kivitelezésére pedig 23 millió 342 ezer forintot fizetett ki az önkormányzat az építőipari cégnek.

És ez még nem minden. 2018-ban Marton Béla javaslatára a testület arról is döntött, hogy Soós Gábor mindössze 2,3 millió forintért megvásárolhasson egy 1037 négyzetméteres önkormányzati telket.

Soós egyébként rendkívül gyakorlott a botránykeltésben, balhé szervezésben. 2012-ből a Jobbik honlapján találtunk egy cikket, mely szerint Soós Gábor még jobbikosként tett feljelentést, a 12 megyei közgyűlési vezető az Azori szigeteken részt vett egy európai roma ügyi konferencián úgy, hogy költségeiket Magyar Önkormányzatok Országos Szövetsége fizette. A nyomozás során persze kiderült, hogy jogszerűen, azaz nem történt bűncselekmény. Szintén Soós Gábor volt a főszervezője a 72-es út fejlesztése állítólag negatív mellékhatásai miatt tartott félpályás útzáraknak, ahogy a Veszprémet heteken át megbénító királyszentistváni hulladéklerakó miatti forgalomlassításoknak is. 

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az előző városvezetés által töredék áron eladott iskolaépület miatt 

Marton Bélának is akad komolyabb oka is a korábbi konfliktusok és pereskedés miatti revansnál az új polgármester elleni puccsra. Az előző városvezetés idején történt ingatlaneladás miatt a közelmúltban rendőrségi nyomozás indult nagy értékű hűtlen kezelés gyanújával. A volt Jókai iskola üresen álló épületét 2019 februárjában 2017-es értékbecslés alapján 71,3 millió forintért adta el az önkormányzat egy cégnek. Az adás-vételből per és büntetőeljárás lett. Az ügyészség által készíttetett értékbecslés szerint az iskolaépület a többszörösét éri annak, mint amennyiért eladták, 235 millió forintot, ezért büntetőfeljelentést tett a rendőrségen, nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanújával. 

Vezető kép: a testület alakuló ülése/veol.hu

A A balatonfűzfői puccs és ami mögötte van bejegyzés először a PestiSrácok jelent meg.

A fényképek feltöltője és a cikk írója