Miskolc számos körzetében nem kapták meg a lakók a nemzeti konzultációs íveket. A helyi Fidesz-KDNP gyanúja szerint a borsodi megyeszékhelyen is sok postaládából kihalászták a leveleket a baloldali aktivisták. A kormánypártok miskolci szóvivőjétől megtudtuk: több száz lépcsőházi kamerafelvételt szeretnének visszanézni, hogy kiderüljön, kik tulajdonították el a küldeményeket. Répássy Róbert ügyvéd szerint az, aki mások levélszekrényéből eltulajdonítja az oda érkező leveleket, bűncselekményt követ el, ami akár elzárással is sújtható. Az egykori igazságügyi államtitkár a PestiSrácok.hu érdeklődésére kifejtette: megítélése szerint az ellenzéki manőver politikailag súlytalan, papírgyűjtési akciónak minősül, ám jogi szempontból komoly aggályokat vet fel.

Miskolc számos körzetében arra panaszkodnak a jobboldal szimpatizánsai, hogy nem kapták meg a nemzeti konzultációs íveket. Több lakótelepi háztömb közös képviselője is portálunknak úgy fogalmazott: szerintük illetéktelen személyek turkálnak a postaládákban, majd tulajdonítják el az íveket. 

Hollósy András abban bízik, kiderül, kik lopták ki a postaládákból a küldeményeket. Fotó: PS

Hollósy András, a helyi Fidesz-KDNP szóvivője arról tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t, hogy jó esélyt lát arra, hogy fény derüljön a tolvajok személyére, hiszen választókörzetében, a Tizeshonvéd utcában rengeteg kamera rögzíthette az eseményeket, így a kül- és beltéri felvételek alapján sikerülhet beazonosítani a tetteseket.

A méltatlan akció elkövetői nem térképezték fel eléggé a terepet. Olyan lépcsőházakból is eltulajdonították a kormányzati küldeményeket, melyek minden egyes szegletét kamera pásztázza; ha kell, az összes felvételt végig fogjuk nézni annak érdekében, hogy kiderüljön, kik vetemedtek ilyesmire

– hangsúlyozta Hollósy, hozzátéve: a Fideszhez érkezett bejelentések alapján úgy gondolják, hogy a méltatlan akciót az ellenzéki pártok székházaiból vezénylik. A szóvivő úgy véli, hogy a miskolci események is azt tükrözik, ismét egy újabb mélypontra érkezett a magyar ellenzék.

Az ellenzék lábbal tiporja a polgárok demokratikus jogait. Meg akarják fosztani az embereket a véleménynyilvánítás lehetőségétől, ezért lophatják el tőlük az íveket

– tette hozzá.

Morális és jogi szempontból is aggályos

Az egykori igazságügyi államtitkár, Répássy Róbert mindenkit óva int az illetéktelen levélszerzéstől, ami megítélése szerint bűncselekménynek minősül és elzárással is sújtható. Kifejtette: az ellenzéki manőver morális és jogi értelemben is aggályos, és számos adatkezelési problémát is felvet.

Ha kizárólag az üres íveket, a kérdéseket tartalmazó színes nyomtatványokat gyűjtik, az megítélésem szerint nem minősül személyes adatnak, ám a borítékkal együtt megszerzett ívek már igen, hiszen hozzájutnak az állampolgár nevéhez, címéhez

– mutatott rá Répássy Róbert.

Répássy Róbert szerint a politikailag súlytalan akció morális és jogi szempontból is aggályos. Fotó: PS

Hangsúlyozta: 

Utóbbi esetben ráadásul a levéltitok megsértése is felmerül, hiszen ők honnan tudják, hogy a bontatlan levélben mi áll? A postaládából sem szabad kiszedni mások leveleit, mert ezek az információk kizárólag a feladóra és a címzettre tartoznak. Ez egyébként még a zárt, marketing tartalmú, névre szóló küldeményekre is vonatkozik. Itt nem eltulajdonított anonim szórólapokról van szó, hanem levelekről

– világított rá Répássy Róbert, aki szerint a levéltitok megsértését és a személyes adattal való visszaélés gyanúját is felvetik a miskolci történések.

Levéltitok megsértését követi el a Btk. 224. § szerint az, aki másnak a közlést tartalmazó zárt küldeményét megsemmisíti, felbontja, megszerzi vagy illetéktelen személynek átadja. Ez elzárással büntetendő vétség, melynek vannak súlyosabb esetei például, ha valaki a közmegbízatása folytán szerez ilyen leveleket

– részletezte a jogász, aki kifejtette, hogy miért minősül egy ilyen konzultációs ív elcsenési akció személyes adattal való visszaélésnek is. Szavai szerint:

Személyes adattal való visszaélésnek számít a Btk. 219. § szerint, ha jogosulatlanul más személyes adatait, kezelik, gyűjtik, megismerik

Répássy Róbert hozzátette: ha személyes adatokat tartalmazó leveleket akar gyűjteni egy párt vagy közszereplő, akkor ezt be kell jelenteniük a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak; amennyiben a bejelentést elmulasztották, szintén felmerül a jogosulatlan adatkezelés gyanúja. A jogász szerint az, aki átadja a saját levelét, nem követ el semmit, ám az, aki átveszi és gyűjti, már igen.

Politikailag súlytalan az ellenzéki akció

Az egykori igazságügyi államtitkár szerint politikai szempontból is komolytalan az ellenzéki manőver, hiszen ha személyes adatokat kezelnek, jogsértések sora valósulhat meg, ha viszont csak az üres íveket birtokolják, akkor semmi sem bizonyítja, hogy azokat valóban az állampolgároktól kapták, hiszen a nyomtatványt könnyű letölteni az internetről, egyszerű nyomtatóval, fénymásolóval is lehet sokszorosítani; ebből fakadóan ez súlytalan papírgyűjtésnek minősülő akció.

Hadházy Ákosnak akarják továbbítani az összegyűjtött íveket

Miközben számos városrészben nem kapták meg a lakók a konzultációs íveket tartalmazó levelet, a miskolci szocialisták irodájában vidáman szelfiznek az ívekkel a párttagok. Az egyik miskolci baloldali aktivista portálunknak arról számolt be, hogy az MSZP irodájába érkeznek a begyűjtött levelek, amelyeket kibontanak, a borítékokat széttépik, az íveket pedig átadják Varga Lászlónak, a szocialisták országgyűlési képviselőjének, aki Hadházy Ákosnak fogja azokat továbbítani. A baloldali akciót népszerűsítő Facebook-poszt alatti hozzászólások tanúsága szerint még a miskolci jegyző, Ignácz Dávid édesanyja is részt vesz a jogellenesnek tűnő cselekményekben.

Különleges adat kezeléséhez az érintett írásbeli hozzájárulása kell(ene)

Amennyiben az ellopott ívek konkrét, természetes személyekkel kapcsolatba hozhatók, felmerül a kérdés: volt-e írásos felhatalmazása az MSZP-nek arra, hogy ezeket az adatokat kezelje, és kaptak-e írásos felhatalmazást a szocialisták arra, hogy ezeket az íveket Hadházy Ákosnak átadják? Amennyiben a birtokukba kerülnek az állampolgárok ívei, abból azok politikai nézeteire is lehet következtetni, ami viszont az információszabadság-törvény alapján különleges adatnak minősül. Fontos tudni, hogy a különleges adat kezeléséhez az érintett természetes személy írásbeli hozzájárulása szükséges; ennek hiányában az adatkezelés jogellenes, sőt, bűncselekmény gyanúját is felveti. Kíváncsiak várjuk, vajon a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság miként reagál majd a morális és jogi aggályokat is felvető baloldali gyakorlatra.

Kiemelt kép: Facebook-képernyőfelvétel

A Répássy Róbert: Bűncselekmény postaládákból kilopni a konzultációs íveket bejegyzés először a PestiSrácok jelent meg.

A fényképek feltöltője és a cikk írója