Kezdőlap Érdekességek Elon Musk: A Tesla már nagyon közel jár a teljesen önvezető autó...

Elon Musk: A Tesla már nagyon közel jár a teljesen önvezető autó kifejlesztéséhez

40
0

Elon Musk szerint már nagyon közel járnak a Teslával az önvezető járműtechnológia kifejlesztéséhez, amelynek segítségével már egyáltalán nem lesz szükség emberi beavatkozásra az önjáró autó vezetéséhez.

Az amerikai cég vezetője egy, a sanghaji World Artificial Intelligence Conference (WAIC) mesterségesintelligencia-konferencia megnyitóján lejátszott videóüzenetben beszélt arról, hogy már nagyon jól állnak ezen a területen, és meg van győződve róla, hogy a teljesen önjáró autók nagyon hamar meg fognak valósulni. Ezekben már

az úgynevezett ötödik szintű járműtechnológia fog dolgozni, amely Musk szerint már idén elkészülhet. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy az elektromos autókban már egyáltalán nem lesz szükség sofőrre, a kocsi önállóan képes lesz közlekedni.

A Teslán kívül egyébként más autóipari és tech cégek is dolgoznak a teljesen önvezető autókon, mint például az Alphabet Inc., a Waymo és az Uber Technologies, amelyek milliárdokat költenek erre a célra. A szakértők szerint azonban időbe telik majd a technológia kifejlesztése és az is, hogy az emberek teljes bizalommal használják.

Forrás: Reuters

[kapcsolodo]/akar-harom-meterrel-a-fold-ala-is-lelat-az-onvezeto-autok-vadonatuj-generacioja/[kapcsolodo]

A fényképek feltöltője és a cikk írója