“Csoda, hogy még köztünk van” – írta a barátja annak a siklóernyősnek az állapotáról, aki a segítségére siető katonai mentőhelikopter miatt kerülhetett életveszélybe.

Mint arról mi is beszámoltunk, Vértesszőlősön került bajba egy siklóernyős. Az ernyője becsukódott, ő pedig a fák közé zuhant. Ezt az esést sértetlenül megúszta, ám az ágak fogságából nem tudott kiszabadulni. Egy honvédségi mentőhelikoptert küldtek segíteni, de az erős rotorszele miatt a férfi lezuhant. Az eséstől súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

[kapcsolodo]/fan-akadt-egy-sikloernyos-de-sertetlenul-meguszta-majd-jott-a-mentohelikopter-es-20-metert-zuhant-a-rotorszele-miatt/[kapcsolodo]

Varga Norbert, a Magyar Szabad Repülők Szövetségének szakembere szerint különféle eszközökkel indul útnak, hogy segíteni tudjon, ha egy sporttársuk az ágak közé esik. Azt mondja, ezekkel biztonságosan lehet menteni a bajba jutottakat. Elmondása szerint még soha nem fordult elő, hogy valaki leessen, vagy a fa vele együtt kidőljön.

A szakember elmondta, hogy hiába közölték, hogy érkezik a segítség, a hatóságok értesítették a katonai kutató-mentő helikoptert, amely akkora szelet kavart, hogy eltört az ág és a siklóernyős a földre zuhant.

“Irtózatos recsegés robaj és én csak azt láttam, hogy a Zsoltnak az a mentőernyője ami addig fent volt a fa tetején az körülbelül tőle 40-50 méterre bent az erdőben fekszik a fák között. Illetve ezzel egy időben a tűzoltók és a mentők irtózatos tempóban elkezdtek szaladni a fa felé”

– mesélte.

Illés Viktor a közösségi oldalán írta társukról, hogy csoda, hogy még életben van. Olyan agyi-, tüdő-, egyéb szervi és csonttraumákat szenvedett el, hogy jelenleg nagyon kicsi az esély a felépülésére.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

A mentés miatt a tatabányai rendőrkapitányság rendelt el nyomozást súlyos egészségromlást okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. Az ügy azonban átkerült a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészséghez. Tájékoztatásuk szerint gyanúsítotti kihallgatás még nem történt.

A mentési akció során egy mentős is könnyebben megsérült. A Híradó értesülése szerint a szél miatt letört egyik faág találta el a fején, de a kezét is megütötte.

A honvédelmi minisztérium hétfői közleménye szerint, a mentési protokoll és a mentésirányító által meghatározottak szerint jártak el.

[kapcsolodo]/honvedseg-a-mentesiranyito-utasitasait-kovettek-a-vertesszolosi-sikloernyos-sulyos-balesete-soran/[kapcsolodo]

A fényképek feltöltője és a cikk írója