Jászberényben csúcsra járatják a képmutatást: a jobbikos városvezetés azt kommunikálja, hogy mennyire szolidárisak, segítőkészek és fáradhatatlanul dolgoznak a város fejlődésén, közben pedig leginkább saját magukra gondolnak. A Pestisrácok.hu információi szerint ugyanis a polgármester, Budai Lóránt és felesége egy olyan autóval grasszálnak fel-alá a Jászságban, amit nem is nekik szántak, sőt, gond nélkül használnak mozgássérült-kártyát is úgy, hogy arra nem lenne jogosultságuk.

Budai Lóránt még az önkormányzati választási kampányában azt hangoztatta, hogy ő a szegények pártján áll, akin tud, segít. A polgármester rendszeresen fotózkodott gyerekekkel, fiatalokkal, az a hír járta róla, hogy egy jószívű ember, akire számíthatnak. A jászberényieknek azóta nyilván leesett a tantusz, hogy jól átverték őket, információink szerint a városban óriási felháborodást keltett például az, hogy a városvezető felesége az általa használt autóval rendszeresen mozgássérült helyen parkol, ráadásul egy olyan autóval, amit egy fogyatékos fiatal nevére vásároltak.

Az újszászi K. Viktorral egyébként valóban kapcsolatban van a polgármesterné, egyszer azzal büszkélkedett, hogy kirándulni vitte a fogyatékkal élő fiatalt. Az igazság azonban az, hogy a fiatal férfi nevére vásárolt Renault Megane típusú autót Budai felesége használja, Újszász lakói a járművet soha sem látták, K. Viktor pedig egy szociális otthonban él és egy elektromos mozgáskorlátozott autóval jár. A férfi nevére vásárolt Renault típusú gépjárművet Budaiék használják, akik a rokkantak számára fenntartott parkolót sem felejtik el igénybe venni. 

Itt még nem ér véget a pofátlanság-cunami

Pikáns, hogy a Jobbik szeretetszolgálata három évvel ezelőtt azért indított gyűjtést, hogy a fogyatékos férfinak – aki nem is használja a nevén lévő autót – ne jelentsen problémát az autó gumijainak cseréje. Az adakozók valószínűleg nem is sejtették, hogy ezzel gyakorlatilag Budaiékat szponzorálták, akik nemcsak jogtalanul használják az autót, és parkolnak rokkantak számára fenntartott parkolóban, de még az autógumik cseréjére sem hajlandóak áldozni.  

A Jászberény jobbikos polgármestere csúcsra járatja a pofátlanságot bejegyzés először a PestiSrácok jelent meg.

A fényképek feltöltője és a cikk írója