Az örök ellenzéki besavanyodásnál, amikor a partvonal mellől, az esélytelenek nyugalmával magyarázhatjuk, hogy miért csinálnánk mi mindent is sokkal jobban, már csak egy kellemetlenebb helyzetet ismerünk: ha az ember lieblingjei, az általa támogatott politikai erők valamilyen varázslatos csillagjegy segítségével tényleg hatalomra kerülnek. Mert olyankor mérlegre kerülnek a felelőtlen ellenzéki szavak és  felelős kormányzás tettei. Ezen ellentmondások láttán ma Hont András politikai aktivista és újságíró került idegállapotba, miután szembesült vele, hogy az általa támogatott ellenzéki összefogásból kinőtt erzsébetvárosi koalíció egyszerre csinál szürke és unalmas kommunista skanzent szeretett kerületéből, és engedi szabadon garázdálkodni a roncstársadalom aljáról előmászott drogos és erőszakos hiénákat. 

Az akut káder- és gondolathiányban szenvedő ellenzéknek ősszel számtalan budapesti kerületben sikerült megszereznie a hatalmat. A némileg váratlan siker őket is meglephette, ezért is maradt a rengeteg nemes elméletből és nagyszerű világmegváltó ötletből a pénzhiányról való állandó picsogás, valamint az üres látványpékség és jóenberkedés, mint például amikor a kihasználatlan hajléktalanszállók árnyékában akar fideszes kerületekben újabbakat nyitni a főpolgármester, vagy éppen közösen biciklizgetnek a polgármesterek, mutatva, hogy ők mennyire progresszívek. Nincs igaza tehát Fülig Jimmynek, a neves filozófusnak, uralkodni nem könnyű, még a tolongás része a legkönnyebb. Még rosszabbul jártak viszont azok a kerületek lakói, ahova a Demokratikus Koalíció néven futó szektapárt delegált első számú vezetőt, mert azok valóban nekiálltak tombolni és a fejükben lévő torz társadalomképhez hasonlóra formálni a rájuk bízott városrészeket. 

Ahogy a többi közös ellenzéki polgármester-jelölt, Niedermüller Péter is azzal az ígérettel indult neki ősszel a választók győzködésének, hogy ők majd jobban, máshogyan, demokratikusabban, kompromisszumosabban, a polgárokat a döntésekbe bevonva fogják vezetni a kerületet. Nem úgy, ahogy a korábban a Fidesz tette, illetve ahogy a kormány gyakorolja a hatalmat – tulajdonképpen a kormányzóképességükre akartak bizonyítékokat gyűjteni. A demokratikus, átlátható, kompromisszumos attitűdből, amivel ősszel szédítették a fideszes narancsbanánba éppen beleunt választókat, annyi valósult meg, hogy Niedermüller nekiállt egy kommunista skanzent faragni Budapest világhíres kulturális negyedéből, ahol – mint az Hont is szóvá teszi – az ellenzéki szavazókat zaklatják a közterületisek, miközben pár méterrel odébb drogos semmirekellők bántalmazzák a járókelőket.

Tegnap volt egy kis verekedésféle a Klauzál téren. Olyan apróbbacska, abból a fajtából, amely mostanság újra kezd elharapózni a környéken: szétcsúszott figurák bódulatban vegzálnak másokat. (..) A közteresek szemközti sarokról nézték végig. Pontosabban, amikor elkezdődött a dulakodás, hirtelen a tér túlsó felén lett dolguk.

– dől a panasz Hontból, akinek feltűnt, hogy kicsit más babzsákfotelből lelkesedni a droghasználók jogaiért és a dekriminalizációért, mint pofozkodni velük. Persze Hont lenyomta a gazfickókat, de ez számunkra érdektelen, tudjuk, igazi nehézfiú a HVG publicistája.

Ez a kép két nappal korábban készült: a Niedermüller-abteilung éppen fiatalokat bírságol meg, mert azok merészeltek a park kerítésénél csöndben beszélgetve meginni egy-egy sört. Mindezzel azért hozakodom elő, mert napok óta ez megy. Miközben a Facebook-értelmiség, a fajanszdemokraták a Színművészeti ügyén derpegtek, a szokásos mártírpózban ecsetelve, hogy a szotyizós diktátor miként nyírja ki a magasabb rendű kultúrát, addig szavuk sem volt arra, hogy amikor az övéik egy parányi kis hatalomhoz jutnak, azt arra használják, hogy házmester-rémuralmat vezessenek be Budapest szívében. Sőt, még rendre igyekeztek utasítani a hőzöngőket, hogy a szabályok mindenkire vonatkoznak, meg már miért ne lehetne kibírni azt, hogy a helyek időben bezárnak, minek ide annyi turista, különben is hogy nézel már ki, édesfiam, milyen kócos vagy, gombold már be az ingedet

– veszi észre Hont, hogy a kommunista házmesterből nem lett demokratikus szalonna, bármennyire is bizonygatták, hogy már megváltoztak. Nem, nem változtak meg. 

A politika annak a művészete, hogy a különböző csoportok eltérő érdekeit hogyan lehet úgy összehangolni, hogy senki ne érezze magát vesztesnek, kisemmizettnek. Nem győztest kell hirdetni, hanem csillapítani az indulatokat és keresni az értelmes kompromisszum lehetőségét. Erzsébetvárosban legitim vita, hogy vajon hogyan lehet összeegyeztetni a lakók normális és békés élethez fűződő legalapvetőbb elvárásait Budapest és az egész ország érdekével, hiszen egy valamit magára adó országnak és városnak kell hogy legyen egy olyan bohém kerülete, mint a Bulinegyed. Budapesten ezzel szemben mindent erőből nyomnak át, meg sem hallgatják a feleket, figyelembe sem vesznek semmilyen egyéb megfontolást, hanem kijelölik a kiváltságos csoportot, a többi pedig mehet a fenébe.

Niedermüller úgy döntött, Erzsébetvárosban nincs helye az éjszakai életnek, minden zárjon be 10 órakor, a csoportosulók pedig fejezzék be a csoportosulást – villanygitár, hülyegyerek, nem lesz így belőled rendes proletár! Az, hogy ezzel nemcsak a holland és brit trógerturistákat veszítjük el (Pedig milyen fejlett kis országokból érkeztek; mégse minden tökéletes ezek szerint, ami onnan jön?), hanem a belvárosi vendéglátóipar is milliárdokat bukik, így az önkormányzatnak is kevesebb lesz a bevétele. Bár ez utóbbi bizonyára nem zavarja Niedermülleréket, hiszen majd ráfogják a nyuszira. Lesz ehelyett viszont tisztességes vállalkozóknál razziázó közterületis, dobozos sört ivó fiatalokat zaklató közterületis, a csoportosulásokat feloszlató közterületis, és természetesen lesz a drogos, erőszakos semmirekellőket nem zavaró közterületis. 

Ja, hogy Hont nem is ilyen lovat akart? Pech. Vagy a most összefestékezett Churchill gondolatmenetét folytatva: nem az a baj, hogy rossz disznót szúrtál le, hanem egyáltalán nem kell bekapcsolódni a késelésbe. És akkor nincs csodálkozás, hogy az általa rendpártinak tartott Fidesz után megjelent a házmester-koalíció.

(Forrás: Facebook)

A Egyre keservesebb feladat lelkes haladónak maradni a DK irányította önkormányzatok területén bejegyzés először a PestiSrácok jelent meg.

A fényképek feltöltője és a cikk írója