[sz]MTI, fotó: MTI/AP/Alex Brandon[sz]
A Twitter kedden ismét megjelölte, ezúttal gorombaságnak minősítette az amerikai elnök egyik bejegyzését.

Donald Trump még kedden reggel azt írta a mikroblogon:

“Soha nem lesz autonóm övezet Washington DC-ben, amíg én vagyok az elnök. Ha megpróbálkoznak ezzel, komoly erővel találják szemben magukat.”

Ezzel az amerikai fővárosban keddre virradóra kitört zavargásokra reagált. A Fehér Ház előtti Lafayette téren erőszakos tüntetők megpróbálták ledönteni Andrew Jackson, az Egyesült Államok hetedik elnökének (1829-1837) emlékművét, lángvágót is elővettek, hogy elmozdítsák talapzatáról a lovas szobrot.

A kaliforniai székhelyű Twitter ezt a bejegyzést jelölte meg és kommentálta.

“Ez a bejegyzés megsértette a Twitter gorombaság elleni szabályzatát. Mindazonáltal a Twitter úgy határozott, hogy a bejegyzés közérdeklődésre tarthat számot, és ezért hozzáférhető marad”
– olvasható a mikroblog moderátora által közzétett rövid szövegben.

A megjelölés azt is jelenti, hogy a bejegyzést nem lehet lájkolni és kommentálni.

A Twitter az utóbbi időben többször is megjelölte az amerikai elnök bejegyzéseit. Legutóbb akkor, amikor Trump arról írt, hogy a levélben történő szavazás tág teret nyithat a választási csalásoknak. A médiaszolgáltató úgy vélte, hogy Trump ezzel félrevezető információkat közölt a novemberi választásokról.

[kapcsolodo]/egyoldalu-kuzdelem-illegalis-kiakadt-trump-mert-torolte-egy-videojat-a-twitter-es-a-facebook-is/”[kapcsolodo]

[next]

Donald Trump kedden este az arizonai Phoenixben kampányolt, a rendezvényen az erőszakos tüntetőket bírálta.

Utalva arra, hogy keddre virradóra a fővárosban, Washingtonban a Fehér Ház előtti téren erőszakos tüntetők megpróbálták ledönteni Andrew Jacksonnak, az Egyesült Államok hetedik elnökének az emlékművét, Trump hangsúlyozta:

“egy békés politikai mozgalom nem így viselkedik”. Majd hozzáfűzte: “ez a totalitárius rendszerek és a diktátorok viselkedése, és azoké, akik nem szeretik az országunkat”.

Az elnök úgy fogalmazott: az erőszakos tüntetők “gyűlölik a mi történelmünket, gyűlölik a mi értékrendünket és gyűlölnek mindent, amit mi, amerikaiak becsülünk”. Leszögezte:

“mi nem térdelünk le a baloldali zsarnokok előtt”.

Az elnök egy úgynevezett megatemplomban, azaz óriási templomban beszélt, ahol a többezres közönség elsősorban a fiatal korosztályokból került ki. A rendezvényt Diákok Trumpért címmel hirdették meg. Szerte az országból érkeztek fiatal konzervatívok, annak ellenére, hogy a város demokrata párti polgármestere, Kate Gallego a koronajárványra hivatkozva helytelenítette a nagygyűlés megtartását.

A templom előtt több száz tüntető gyülekezett, amikor azonban elkezdték elzárni az utakat, a rohamfelszerelésbe öltözött rendőrök – amerikai sajtójelentések szerint – a látóképességet ideiglenesen korlátozó villanógránátokkal szétoszlatták a protestáló csoportokat.

A kampányrendezvény előtt Trump az arizonai-mexikói határvárosban, Yumában járt, ahol a határon épülő fal újabb szakaszát nézte meg, és egy fekete filctollal aláírt a falon egy kis táblát, amelyen megörökítették, hogy ezzel készen áll a határfal e 200 mérföldes szakasza.

“A határunk soha nem volt ennél biztonságosabb” – jelentette ki az arizonai kormányzó, a republikánus Doug Ducey és a határvédelmi szervek vezetői társaságában.

A fényképek feltöltője és a cikk írója