[sz]Kép: Illusztráció (Pexels)[sz]

Lassan, de biztosan a telefonunkba vándorolnak a fontos iratok: a papír vagy kártya alapú bérleteket, jegyeket és bankkártyákat például már tudják helyettesíteni az okostelefonok által használt QR-kódok, most egy újabb területre kígyózhat be ez a technológia. Igaz, még csak Dél-Koreában, és egyelőre kísérleti jelleggel, de az ázsiai országban júliustól megindul annak a tesztelése, hogy mennyire válhat be az e-jogsi – írja az Engadget.

Amennyiben a teszt beválik, ők lesznek a világon az elsők, akik bevezetik a digitális jogosítványt.

A tesztelés első fázisában egyelőre még csak a boltokban lehet használni a telefonon felmutatható iratot – mint személyazonosságot igazoló dokumentum -, illetve a jogosítvány-megújítás során is ezt lehet majd használni. A közeljövőben azonban már azt szeretnék megoldani, hogy a rendőri igazoltatások alkalmával is elég legyen felvillantani a telefont. A nagyszabású projektben a Korean National Police Agency (KNPA) három telekommunikációs céggel, a SK Telecommal, a KT-vel és az LG Uplusszal alkották meg a digitális jogosítványokat kezelő rendszert.

A technológia az alábbiak szerint fog működni: a felhasználók a három cég által fejlesztett közös azonosító alkalmazáson, a PASS-on keresztül – a banki tranzakciókhoz is ezt használják nagyjából 30 millióan – jelentkeznek be, itt regisztrálják jogosítványukat, az app pedig ezek alapján készíti el a digitális iratot, amely aztán az adott készüléken lesz elérhető.

A képernyőn megjelenő e-jogsi egy fényképből, egy QR-kódból és egy vonalkódból áll.

Egy ilyen rendszernek nyilván rendkívül biztonságosnak kell lennie, kiszűrve ezzel a jogosítvány nélkül trükközőket. Aki esetleg azt gondolná, hogy egy screenshottal máris szerezhet jogsit, az csalódni fog:

a QR-kód és a vonalkód is időről időre változik, ráadásul a képernyő tetején egy folyamatosan változó animációs réteg is lehetetlenné teszi, hogy lefotózva hasznát vegye bárki a képnek.

A soktelefonos sofőrök szintén a rendszer biztonságossága érdekében csak egyetlen telefont regisztrálhatnak egy jogosítványhoz.

[kapcsolodo]most-elsosegelyvizsga-nelkul-is-ki-lehet-adni-a-jogositvanyokat[kapcsolodo]

A fényképek feltöltője és a cikk írója