Rengetegen vártak már arra, hogy a gyártó is megerősítse a hónapok óta pletykált olcsóbb mobil érkezését, hiszen mostanra már szinte minden infó kikerült róla, így gyakorlatilag semmi akadálya nem maradt a júliusi bemutatónak.

A OnePlus a megalakulásakor a csúcsmobilokhoz hasonló teljesítményt kínált, ám azoknak a töredékéért, és büszkén hirdették mindezt. Azóta sajnos nagyot fordult a világ, és bár mobiljaik a legjobbak közé tartoznak, ám ezért mostanra már prémium árat kell fizetnünk. Ez változhat meg a OnePlus Z érkezésével, amely középkategóriás mobil lesz.

Elindult a OnePlusLiteZThing Instagram fiók, amely nem valamelyik rajongó műve, hiszen még Carl Pei, a cég egyik társalapítója is megemlítette ezt. Emellett a OnePlus hivatalos Twitter oldala is elkezdte tolni a “New begginings”, azaz új kezdetek kampányt.

Pete Lau, a cég CEO-ja még ennél is továbbment, és egy prémium készüléket ígért, és jóval megfizethetőbb árkategóriájú készülékként harangozta ezt be. Remek hír, hogy India mellett Európában is megjelenik az új termék, így mi is hozzájuthatunk majd.

Egyelőre kérdéses az elnevezés, hiszen a kezdetekben OnePlus 8 Lite, utána pedig OnePlus Z néven lehetett hallani róla, ám az új Insta fiók mintha direkt viccet csinálna a dologból, és nem lövi le az nevét. A tesztekben egyébként a Snapdragon 765G chippel tűnt fel a készülék, amelynek ára állítólag 330 dollár lesz, amely nagyjából 100 ezer forintnak felel meg.

Forrás: GSMArena

The post A OnePlus is megerősítette végre egy olcsóbb mobil érkezését appeared first on Techlabor.

A fényképek feltöltője és a cikk írója