[sz]Göbölyös N. László[sz]
Egy nappal beszélgetésünk előtt láttam meg a tv-újságban, hogy az M5 csatornán ismét vetítik dr. Juhász Árpád útifilmjeit. Éppen perui kalandozásaiba csöppentem bele a Machu Picchutól az amazonasi esőerdőkig, és ezúttal gondoltam bele először a sorozat címébe: „Látlelet a Földről.” Látlelet? Erőszakos bűncselekmények nyomait megállapító vizsgálat. És valóban, Juhász Árpád filmjeiben, képein gyakran feltűnnek azok a „bűntények”, amelyeket az emberiség követ el folyamatosan a természettel szemben, már alig-alig lehet bolygónkon olyan népcsoporttal találkozni, amely harmóniában él vele.

Beszélgetésünk kiindulópontja a Felfedezők Napján tartott on-line előadása volt, amelyben a gleccserek zsugorodásával világította meg a klímaváltozás mibenlétét.

– A gleccserek összehúzódása egyértelműen a légköri hőmérséklet tartós emelkedésére utal. Drasztikus rövidülésük világszerte tapasztalható. Ez igaz Európában az Alpokra, a skandináv hegyvidékre, Izlandra, de ugyanez tapasztalható Grönlandon, Észak-és Dél-Amerikában, Új-Zélandon, a pamir-turkesztáni hegyláncon és a Himaláján is. A felsorolt területek mindegyikén jártam, dokumentáltam a gleccserek rövidülését. Egy időben tagja voltam az ENSZ környezetvédelmi programja (UNEP) bizottságának, akkor született a Gleccserek a Föld hőmérői című könyvem. 1963-ban jártam először az ausztriai Pasterze gleccseren, a Grossglockner-hegy lábánál, ahonnan egy sikló-szerű járművel el lehet jutni egészen a medréig. Ha összehasonlítjuk az akkori fotókat a jelenlegi állapottal, rendkívül lehangoló látványban van részünk: a gleccser sokkal rövidebb, elvékonyodott, szakadozott lett, omladékok tucatjaival az alján.

Az osztrákok 1851 óta mindig pontosan kijelölték, hogy hol ért véget a gleccser. Kiderült, hogy alig több mint másfél évszázad alatt 3 km-rel lett rövidebb. Ami még ennél is megdöbbentőbb, hogy ez idő alatt 1, 5 milliárd köbméter jég olvadt el csak ezen a helyen. Ez egyrészt mutatja, hogy másfél évszázada a felmelegedés tartós és állandó folyamat és egyben figyelmeztet arra, hogy a jégbe zárt, rendkívül tiszta ivóvízkincs világszerte fogy. Az olvadással ugyanis bejut a tengerekbe és összeolvadva a sós vízzel elveszik az emberiség számára.

Ezenkívül a legmodernebb, repülőgépekről is használható geofizikai műszerekkel azt is láthatjuk, hogy évtizedek óta vékonyodnak a nagy kiterjedésű jégmezők az Antarktiszon, Grönlandon, vagy a Vatnajökull esetében Izlandon, szintén óriási jég- és vízveszteséggel, aminek szintén a felmelegedés az oka. Ezért tartom a légköri hőmérséklet legjobb hosszú távú hőmérőinek a gleccsereket.

Juhász Árpád a globális felmelegedés kérdésében semmilyen kompromisszumra nem hajlandó. Nem tud mit kezdeni azokkal a „klimaszkeptikusokkal”, akik nemcsak a méréseknek, hanem a saját szemüknek sem hisznek. Az más kérdés, mondja, hogy ez a folyamat csak természeti jelenség-e, vagy az emberi tevékenység következménye, esetleg olyan természeti jelenség, amelyre az ember még rátesz egy lapáttal. Valószínűleg ez utóbbi megközelítés jár a legközelebb a valósághoz.

– Ma a különböző nagy nemzetközi konferenciákon mindenekelőtt az ember által kibocsátott óriási mennyiségű széndioxidot tartják felelősnek a klímaváltozásért. Amikor az ember pillanatszerű gyorsasággal égeti el a földgázt, a kőolajat, a kőszenet, a természeti léptéket bőven meghaladó mértékben bocsát ki a légkörbe széndioxidot, amit az élő szervezetek százmillió évek alatt vontak ki a légkörből.

A légkörben lévő széndioxidot nem elsősorban az erdők kötik le, hanem a tengeri élővilág által kiválasztott kalcium-karbonát. Ha csak arra gondolunk, hogy a budai hegyekben, az egész Dunántúli-középhegységben, a Bükkben lévő sok millió tonnányi mészkő-tömeg mit jelent, megérthetjük, hogy évszázmilliók alatt hogyan kötötte meg a földi élővilág a légkörből kivont széndioxidot.

A Föld története során különböző élő szervezetek voltak dominánsok. Amikor például a budai hegyek keletkeztek, a tengerben lévő zöld algák, a diploporák építették fel a trópusi sekélytengerek zátonyait. Az utóbbi egymillió évben a tengeri polipállatkák és a rajtuk szimbiózisban lévő zöld algák végzik ezt a feladatot, a legnagyobb kiterjedésben az ausztrál korallzátonyban és a karib térségben. Az elmúlt évtizedekben megfigyelhető volt, hogy a korallzátonyok szezonálisan egyre gyakrabban kifehérednek, mert pusztulnak a polipállatkákkal együtt élő zöld algák. Ennek okát a szakemberek részben az óceán vízének savasodásában, részben pedig a víz hőmérsékletének drasztikus emelkedésének látják. A polipok általában a meleg vizet szeretik, de egy bizonyos hőmérséklet felett a zátonyépítési tevékenységük lelassul vagy megszűnik.

Juhász Árpád felhívja a figyelmet arra is, hogy a felmelegedés következtében gyakoribbá váltak a hatalmas trópusi ciklonok, a Mexikói-öbölben pusztító hurrikánok, amelyek az Atlanti-óceán déli részén, az Egyenlítőtől mintegy 10 szélességi fokkal északra alakulnak ki. Ezek a Föld forgása miatt is spirális mozgásba kezdenek, és lassan haladnak Észak és Nyugat felé, miközben e forgó rendszer karjában elképesztő szélsebességek alakulnak ki, amelyek akár a 300 km/órát is elérhetik. E hurrikánok gyakorisága és szezonjuk kitolódása egyaránt megfigyelhető volt az utóbbi évtizedekben, és hasonló a helyzet a tájfunokkal a Csendes-óceán ázsiai partvidékének trópusi övezetében.

Mit tehet mindezek ellen az ember?

– Mindig meg kell vizsgálni, hogy milyen arányban játszik ebben szerepet az ember általi szén-dioxid kibocsátás: mennyi ebből a földi és a légi közlekedésé, az erőműveké? E fosszilis energia-fajtákat minden területen eleve ki kellene egészíteni megújuló energia-hordozókkal és fokozatosan felváltani őket. Ez azonban a világban, úgy tűnik, csigalassúságú folyamat. Amíg a Nyugatnak e téren ambiciózus célkitűzései vannak, addig Kínában jelenleg is hihetetlen mértékben égetnek el az erőművekben kőszenet, mert egyrészt Kína rendkívül gazdag jó minőségű szenekben, másrészt pedig ennek a hatalmas országnak a jóléti fejlődéséhez rengeteg energia szükséges.

És itt jön elő az alapvető kérdés: ha a világot egy mérleg két serpenyőjébe tennénk, az egyikbe a folyamatosan szaporodó emberiséget, a másikba az összes természeti erőforrást, a mérleg egyre jobban félrebillenne az emberi populáció irányába. A Föld lakossága immár meghaladja a hétmilliárd embert, ebből 1,35 milliárd Indiában, másfél milliárd Kínában él – tehát ez a két ország adja a Föld lakosságának több mint egyharmadát. Közben a természeti erőforrások egyre csökkennek.

A könnyen kitermelhető kőolajnak a nagyobb részét már felhasználtuk, a széntől éppen a környezetszennyezés miatt igyekszünk megszabadulni. Emellett évszázadunkban egyre inkább fogytán van a tiszta, iható édes víz a gleccserek olvadása és a nagy mértékű szennyezés miatt.

[next]

Csakhogy a megújuló energia-felhasználásnak is megvannak a maga ellentmondásai.

– Jelenleg úgy tűnik, hogy vízi energiából lényegesen nagyobb mennyiséget már nem tud felhasználni az emberiség és a szélenergiának is korlátai vannak. A Földnek nem minden területe alkalmas arra, hogy tartós, egy irányban fújó széllel erőműveket lehessen működtetni. Természetesen ott a Nap energiája, amely meghatározó minden földi folyamatban.

Ott, ahol erős a napsütés és kevés a felhő, hatalmas mennyiségben kellene kihasználni a napenergiát, de az elektromosságot termelő napelemek még mindig rendkívül drágák, és csak néhány évtizedig életképesek, akárcsak az atomreaktorok. Az atomerőműveknél a kiégett fűtőelemek tárolása még mindig nem megoldott, és számolni kell majd az elhasználódott napelemek képezte hulladékkal is.

Vagy vegyük az elektromos autók terjedését. Az akkumulátorok fő alkotó eleme az iridium. Egy olyan ritka elem, amelyet csak a Föld bizonyos sivatagos területein bányásznak, köztük Dél-Amerikában és Ausztráliában. Hatalmas külszíni bányákat kell megnyitni a megfelelő mennyiséghez, és ugyanúgy szállítani kell, mint bármilyen más nyersanyagot, ami újabb tartós környezeti problémát jelent mindenütt.

Azért az egyén is tud apró lépéseket tenni.

– Szigeteljük a házakat, hogy kisebb legyen az energia-felhasználás. A házak felesleges felmelegedését a forró nyári napokon, ahol csak lehet, lombos fák ültetésével enyhítsük. Öntözzünk ésszerűen, hogy a víz a növények gyökeréhez jusson el. A városokban a ligetek, parkok gyarapításával, a faállomány állandó karbantartásával, nem pedig kivágásával lehet a szinte kibírhatatlan hőséget csillapítani.

Tragikusnak tartom, hogy az építkezések úgy folynak világszerte, beleértve Budapestet is, hogy fák kivágásával kezdik. Ez szörnyű! Nem gondolnak arra, hogy egy árnyat adó fa teljes kifejlődéséhez 60-70 év kell, legfeljebb az unokák, dédunokák tudják élvezni egy most ültetett fa árnyékát. A rendeletek zavarosak, és olyan kontármunka folyik a fővárosban, hogy az ember legszívesebben sírva fakadna.

A 70-es években írtam egy könyvet a budai hegyvidékről, amikor a különböző kilátókról fotókat csináltam Budapest peremkerületeiről és az erdő-övezetekről. Ha ma felmegyek ugyanezekbe a kilátókba, a János-hegyre vagy a Hármashatár-hegyre, és ugyanabba az irányba csinálok fotókat, mint akkor, azt látom, hogy a zöld területek drámai módon eltűntek és az emberek amőba-szerű nyúlványai nyomultak helyükre, a kétmilliós főváros tüdejének a kárára….

A koronavírus-járvány kapcsán sokszor elhangzott, hogy nem lehet tovább folytatni a természet kizsákmányolását. De van-e arra esély, hogy az ember pazarló, harácsoló természete megváltozzon? Juhász Árpád nem titkolja pesszimizmusát.

– Volt három hónap, amely világszerte a szennyezés csökkenését hozta, de ez nem jelent hosszú távú tendenciát. Ha utána visszatér a városi közlekedés, beindulnak a gyárak, ugyanannyi energiát fognak felhasználni, mint a járvány előtt. Három hónap leállás a földi légkörben semmilyen alapvető változást nem jelent. Sajnos azt látom, hogy az ember nem tanul a múltból, nem tanul a drámai helyzetekből.

Olyan, mint amikor valaki megy nagy sebességgel egy autópályán, aztán dugóba kerül, mert volt egy baleset. Meglátja az összetört autókat, talán még holttestek is vannak, és akkor úgy gondolja, hogy meg kellene változni. Amint azonban a dugó feloldódik, mindenki rálép a gázra és néhány perc múlva, mintha mi sem történt volna, ugyanúgy száguldanak tovább.

Az emberi természetben, a mohóságban, kapzsiságban látok nagy akadályokat, amelyeken csak megfelelő szemléletformálással lehetne változtatni, és elsősorban úgy, hogy a világ politikusai a szakemberek, az ökológusok javaslatait, hosszú távú jóslatait figyelembe véve hozzák meg nagy horderejű döntéseiket.

[sz]/rekordmeleg-van-sziberiaban-38-fokot-mertek-szombaton-verhojanszkban/[sz]

A fényképek feltöltője és a cikk írója