[sz]MTI, fotók: MTI/Czeglédi Zsolt[sz]
A magyar kormány korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma-1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szombaton Hajdúnánáson.

Palkovics László a projektindító sajtótájékoztatón azt mondta:

a beruházás, amely a pályaépítés mellett kiterjed a kiszolgáló létesítmények, tréningközpont, konferenciaközpont, szálloda építésére is, 65 milliárd forintba kerül.

A MotoGP jogtulajdonosával, a Dorna Sports-cal kötött megállapodás nyolc évre szól, az első versenyt 2023-ban rendezik meg a kelet-magyarországi pályán – jelezte a miniszter.

Itt lesz a leendő MotoGP-pálya:

Palkovics László korábban arról beszélt, jó lenne, ha 10 éven belül már lenne magyar versenyző is a MotoGP-ben és a Forma-1-ben is.

[kapcsolodo]/palkovics-fontos-lenne-hogy-tiz-even-belul-legyen-f1-es-es-motogp-versenyzonk-is/[kapcsolodo]

A fényképek feltöltője és a cikk írója